A vírusok rendszeresen új és új módokon betegítik meg az embereket, de a kutatók általában csak évekkel vagy évtizedekkel később ismerik fel az új stratégiákat. Egy új vizsgálatban azonban, amelyet január 25-én a Science közölt, a Michigani Állami Egyetem egyik kutatócsoportja leírta, miként váltak képessé arra, hogy új módon fertőzzék meg a sejteket, alig több mint két hét alatt.
Közel van a csodához annak a három éves kisfiúnak a javulása, akit Zalaegerszegen gyógyítanak. Egy ló lökte fel, és olyan rosszul esett, hogy betört a feje.
Egy új, gázzal működő eszköz válthatja fel a fogorvos fúróját, ráadásul az ily módon behelyezett tömések még ellenállóbbak is – állítják a Missouri Egyetem munkatársai.
Bár a kórházi érdekvédelmi szövetségek vezetői között népszerű a gondolat, hogy némi pénz befizetésével előzni lehessen a várólistákon, a szakközgazdász szerint istenkísértés lenne egy ilyen lehetőséget ráereszteni a mai egészségügyre.
Sokszorosan fokozódik a heveny szívroham kockázata, ha valakit rendkívül nagy lelki megrázkódtatás ér. Az "iszonyúan fáj a szívem érte" igazságát amerikai kutatók több esztendei vizsgálat eredményeivel is bizonyították.
Bár tudományos elismertsége magas fokú, mégis súlyos problémákkal küzd a magyar pszichiátria – hangzott el pénteken Debrecenben, a Magyar Pszichiátriai Társaság vándorgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Felmerült, hogy a szkizofrénia talán nem más, mint a jet lag egy nagyon súlyos formája, amikor az agy centrális biológiai órájának működése nincs összhangban a test perifériás biológiai óráinak működésével.
Elkészült az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.
Jól figyeljetek Kedves Olvasóim! Van megoldás, csupán össze kellene dugni a fejünket, nekünk, magyaroknak és itthon! Amennyiben esetleg írnak nekem, nagyon jó eséllyel létrehozható olyan „Kórház”, vagy Gyógyító Centrum, ahol gyógyulhatunk… politikusok nélkül különösen!
A szívbetegek többnyire nem beszélnek a szexuális kockázati tényezőről, pedig sokan gondolnak rá. A betegeknek tanácsos elmenniük egy orvosi ellenőrzésre, mivel bizonyos érrendszeri betegségek esetében a szex problémákat is okozhat.
Egy tag ellen, akit először a tagdíjhátralékkal felhúztak, utána pedig az orvos megmondta zárt portálon a véleményét MOK-ról, pénzről, talicskáról, BKV-ról. A MOK egymillió forintra perelte, JÓ HÍRNÉV megsértése okán.
Bár a kórházi érdekvédelmi szövetségek vezetői között népszerű a gondolat, hogy némi pénz befizetésével előzni lehessen a várólistákon, a szakközgazdász szerint istenkísértés lenne egy ilyen lehetőséget ráereszteni a mai egészségügyre.