Az Egészségügyi Bizottság munkájának értékelése. 2. rész
2010. március 08. 16:33
A parlamenti választások egyben a jelenlegi Egészségügyi Bizottság munkájának végét is jelentik. Arra kértük a testület tagjait, értékeljék az elmúlt évek tevékenységét, mondják el mely intézkedésre a legbüszkébbek, és melyik az, amelyikre nem jutott idő. A Bizottság elnöke után Dr. Perjési Klára mondta el véleményét a Medical Tribune-nak.Nem büszke, de vannak eredmények
Dr. Perjési Klára a bizottság munkájával kapcsolatban elmondta, túlzásnak tartaná a „büszkeség” szót használni. Említésre méltó eredménynek tartja azonban hogy a politikai különbözőségek ellenére számos kérdésben egyetértés volt a tagok között. Az MSZP-s képviselő úgy látja, többnyire orvos-szakmai alapon születtek döntések, bár hozzáteszi, a valóban fontos az egészségügyet alapjaiban érintő, rendszerszerű kérdésekben ez nem így történt.
Gyula polgármestere fontosnak és eredményesnek tartja azt is, hogy egy-két kivételtől eltekintve „szalonképes” volt a bizottsági tagok hangvétele.
A legnagyobb fiaskó
A képviselő asszony álláspontja szerint a legnagyobb fiaskó – jelentősége és súlya miatt is – az volt, hogy a húsz év várakozás után megszülető, az egészségügyet, annak átfogó területeit egységesen, összefüggéseiben szabályozó törvényt már elfogadása után visszavonta a Parlament. „Igaz, hogy csak egy vagyok a közel 400 képviselőből, de meggyőződésem, hogy sokáig isszuk majd a levét.” – mondja. Dr. Perjési Klára szerint ez hosszú időre konzerválta azt a lehetetlen helyzetet, amely volt, s a félbe maradt szervezetfejlesztés miatt tovább romlott. Az MSZP szakpolitikusa szerint kőkemény szakmai kérdés vált a politika áldozatává – hozzáteszi, nem egyedüliként. Ugyanezt a folyamatot látja az USA egészségügyi rendszerének átalakításánál, csak ott a másik végletet képviselik, mint amit Magyarországon terveztek megvalósítani.
Folyamatok, szokások áttekintése
Dr. Perjési Klára szerette volna, de nem került sor érdemben annak áttekintésére, mi és hogyan történik a beteggel, ügyféllel, az egészségügyi személyzettel, amikor kapcsolatba kerülnek egymással az egészségügy legkülönbözőbb szintjein. Érti ezalatt az elvárás, a szolgáltatás, a felelősség összetett kapcsolatát, amely az ellátás egyedi, speciális, a legmagasabb képzettséget igénylő jellegéből adódik. Úgy látja, a kérdést egyáltalán nem válaszolja meg az adott szakmai protokoll, amely csupán egyetlen eszköz a folyamatok megismerésében.
Politikamentes átalakítást remél
A fentiekből adódóan az Egészségügyi Bizottság legfontosabb kihívása a következő ciklusban véleménye szerint az egészségügyi rendszer okos, egyeztetett, lehetőleg politikamentes átalakítása lesz. Világos kompetencia- és felelősségi határok meghatározását várja az egészségügy valamennyi szereplője számára, valamint egyértelmű finanszírozást.

G.K.