hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

61 EFI kapcsolódott a dohányzásellenes programhoz

Néhány év alatt csökkent a dohányzók száma Magyarországon, ugyanakkor a fiatalok körében nőtt a naponta rágyújtók aránya, mondta az egészségügyért felelős államtitkár a dohányzásmentes világnap alkalmából tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ónodi-Szűcs Zoltán a nemdohányzók védelméről szóló törvényt az utóbbi évek "legnagyobb vívmányaként" említette, jelezte egyúttal, hogy májustól az elektromos cigaretta (e-cigaretta) is ugyanolyan korlátozás alá esik a fogyasztást, az árusítást és a reklámozást tekintve, mint a hagyományos dohányáruk. Amíg a szakmai vita nem zárul le az e-cigarettáról, addig a kormány azon az állásponton lesz, hogy a dohányzást imitáló eszközök is ugyannyira ártalmasak, mint a cigaretták, tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a dohányzás korlátozása nem igazolta a korábbi félelmeket, tehát például a vendéglátás bevétele nem csökkent az intézkedés hatására. Az intézkedéseket az is indokolja, hogy 80-90 milliárd forinttal többet költ az állam a dohányzás okozta egészségkárosodás gyógyítására, mint amennyi adóbevétele származik a dohánytermékek adójából.

Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője arról beszélt, az idei világnap (május 31.) fő témája, hogy a tagállamokat felkészítse a cigaretták egységes csomagolásának bevezetésére. Mint mondta, az intézkedés célja, hogy szabványos színnel és betűtípussal lássák el a dobozokat, csak a márkát és a típust lehet jelölni majd egységes karakterekkel, továbbá a képpel illusztrált egészségvédő szlogenek nagyobbak lesznek a dobozokon. Ezeken kívül semmi más: márka, imázs, promóció sem lehet majd a cigarettás paklikon.

Pusztai Zsófia kiemelte, számos ország már bevezette az egységes csomagolást, Franciaország és az Egyesült Királyság például idén májusban kezdte alkalmazni ezt a fajta egységes jelölést. Beszédes adat, hogy a világon minden 6. percben meghal valaki a dohányzás miatt, és ez megelőzhető lenne, tette hozzá a szakember, aki üdvözölte, hogy a magyar kormány bevezetette az e-cigarettára vonatkozó korlátozásokat.

Pusztai Zsófia kitért arra is: a dohányzók aránya 2009-ben a férfiak körében 44,3 százalék volt, a nőknél 34,1 százalék, ez 2014-ben csökkent 41,7 százalékra, illetve 28,5 százalékra. Nőtt a nemdohányzók aránya a 13-15 évesek körében is. Az alkalmi dohányosok aránya a 2012-es 28 százalékról 2013-ra 21 százalékra csökkent, ezzel egy időben ugyanakkor a naponta dohányzó 13-15 évesek aránya 7,5 százalékról 9,5 százalékra emelkedett. Az irodavezető aggasztónak nevezte, hogy míg 2012-ben a felmérések eredményei szerint azon fiatalok közül, akik még soha nem próbálták a dohányzást, 2,9 százalék használt e-cigarettát, 2013-ra ez az arány 4 százalékra emelkedett.

Török Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy 61 olyan egészségfejlesztési iroda van az országban, amely bekapcsolódott a dohányzásellenes programba. Az elmúlt években több mint 86 ezer ember állapotát mérték fel, közülük 46 ezren dohányoztak, és az egészségfejlesztési intézetek több mint 1200 embernek szerveztek leszokást segítő programokat. Kovács Gábor, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgató főorvosa kiemelte, hogy Magyarország világelső a tüdőrák okozta halálozásban, lakosságarányosan nézve tavaly 8500-an haltak meg ebben a betegségben. Hozzátette, emelkedett a nők aránya a tüdőrákos halálozásban, hiszen a női felnőtt lakosság 25 százaléka dohányzik.

A szakember jelezte, vannak leszokást segítő, támogató programok a tüdőgondozókban, valamint telefonon is kérhetnek segítséget azok, aki le szeretnék tenni a cigarettát, ők a 06/80-44-20-44-es zöldszám hívásával kérhetnek tanácsot szakemberektől. A főorvos elmondta még, tervezik, hogy célzott tüdőszűrésre hívják majd az 50 év feletti dohányosokat.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos szerint az Országos Tisztiorvosi Hivatal és az ÁNTSZ 2012-ben 56 ezer ellenőrzést végzett és 230 esetben szabtak ki bírságot, 2014-ben 32 ezer ellenőrzésből 208 esetben bírságoltak, míg tavaly 27 ezer ellenőrzés mellett 143 volt a bírságolások száma. Hozzátette: a számok is mutatják, hogy erősödik a lakosság jogkövető magatartása, valamint fejlődik az egészségkultúrája is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...