hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A légútbiztosítással kapcsolatos haláleseteket vizsgáltak a mentőszolgálatnál (FRISSÍTVE: OMSZ...)

A mentők által végzett mesterséges légútbiztosításnál használt izombénító orvosságok alkalmazása hozzájárult legalább öt beteg halálához – idéz egy szakértői jelentést a NOL.

Az idézett szakértői jelentés az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának megbízásából készült, ám a lap arra nem kapott választ az OMSZ-tól, hogy az eredmény láttán milyen következtetéseket vontak le, illetve milyen intézkedéseket tettek a szolgálatnál.

A vizsgált esetekben alkalmazott légút-biztosítási technika, az RSI régóta borzolja – legalább is szakmai körökben  – a kedélyeket. Az eljárásban olyan injekciót adnak a lélegeztetésre szoruló betegnek, amely leállítja a spontán légzését azért, hogy megkönnyítse az orvos vagy a mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéséhez szükséges tubus behelyezését.

Ezt az eljárást az OMSZ éppen azért vezette be, hogy a korábbinál biztonságosabban segítse a beteg lélegeztetését. Ám a módszert a 2013. októberi bevezetése óta számos mentős vitatja, mert kevésbé ítélik biztonságosnak, mint a korábbi technikákat. Voltak közöttük, akik meg is tagadták az alkalmazását – olvasható a nol.hu-n.

 

FRISSÍTÉS (2015. 07. 07. 12:24):
Az MTI idézi  mentőszolgálat közleményét, mely szerint az OMSZ – közelebbről meg nem határozott  – „jogi lépéseket tesz a Népszabadság ellen”, mivel úgy vélik, hogy a lap cikke megingathatja a mentőellátásba vetett bizalmat.
Az MTI szerint a közlemény utal arra a szakértői jelentésre is, amelyben – mint a Népszabadság írta – „az OMSZ vezetője arra várt választ, okozhatta-e az RSI alkalmazása a betegek halálát”. Erről most azt írják: „a hivatkozott, konkrét esetekben a felkért szakértők sem az alapbetegségeket, sem a halál okát nem ismerhették, így jelentésük összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki”.

cimkék

RSI
hirdetés

Könyveink