hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A német kórházak is veszélyesek a betegekre

Évente több százezer orvosi műhiba történik és több száz halálesetet okoznak a betegekben felejtett műtéti eszközök Németországban.

A betegbiztonsági akciószövetség (APS) nevű tekintélyes civil szervezet csütörtökön kezdődött berlini konferenciája alkalmából ismertetett adatok szerint az orvosi beavatkozások során minden évben nagyjából 3 ezer idegen test kerül nem szándékos módon az ellátott páciensek szervezetébe, és a betegekben felejtett sebészollók, operációs törlőkendők és egyéb eszközök miatt évi 600-700 haláleset történik.

Az APS szerint a német egészségügyi rendszerben a gazdasági szempontok gyakran erősebben érvényesülnek, mint a betegek érdeke, és nem megfelelő az ellátás-biztonsági ellenőrzés. Főleg a kellően széles hatáskörrel rendelkező intézmények hiányoznak - mondta az APS elnöke, Hedwig Francois-Kettner, megjegyezve, hogy egy civil szervezet lehetőségei igen korlátozottak.

Az egyik legnagyobb betegbiztosító, a Techniker Krankenkasse (TK) is bírálta a kórházak, klinikák működését. A társaság adatai szerint az évente nagyjából 19 millió kezelés, orvosi beavatkozás során elkövetett műhibák száma 360 ezer és 720 ezer közöttire tehető. Gyakran figyelmetlenségből fakadó, könnyen elkerülhető esetekről van szó. A TK megbízásából készült felmérés szerint a németek 15 százaléka azt állítja, hogy az utóbbi tíz évben legalább egyszer történt a kárukra mulasztás orvosi vizsgálat vagy kezelés során.

Hermann Gröhe egészségügyi miniszter a betegbiztonságot erősítő kormányzati lépéseket ígért a konferencián. Kiemelte, hogy rövidesen bevezetik azt a szabályt, hogy az egészségügyi intézményeknek be kell jelenteniük, ha úgynevezett multirezisztens kórokozót (MRK) mutatnak ki az intézményben. A szigorításra azért van szükség, mert évente 10-15 ezren halnak meg a német kórházakban, klinikákon elkapott, MRK okozta fertőzésben - mondta a miniszter.

Németországban egyébként tavaly történelmi csúcsra emelkedett az orvosok száma. A napokban megjelent adatok szerint a szövetségi orvosi kamaránál tavaly 365 247 gyógyító munkát végző orvost tartottak nyilván, ami 50 százalékos emelkedés a Németország újraegyesülése évében, 1990-ben regisztrált szinthez képest. Az országban így 221 lakosra jut egy orvos. A külföldi állampolgárságú orvosok száma tavaly 39 600 volt, 10,5 százalékkal emelkedett 2013-hoz képest. A szakmában egyre több a nő, tavaly 45,5 százalékos volt az arányuk.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink