hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A Szent Margit Kórház CT-t kapott

Örülhetnek az Óbudaiak, közel 400 000 ember jut helyben az egyik legmodernebb képalkotó diagnosztikai vizsgálathoz

Nem a tétlenkedésről szólt az elmúlt négy év az egészségügyben, egy összeomlás szélén lévő, eladósodott ágazatot kellett új alapokra helyezni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a III. kerületi Szent Margit Kórház CT-laborjának átadásán.
A miniszter, aki Budapest 4-es számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje, felidézte az elmúlt négy évben az egészségügy területén tett intézkedéseket. Elmondta, a 2010-es kormányváltás után – a népszavazás eredményekét – megszüntették a kórházi napidíjat és a vizitdíjat, valamint megakadályozták a több biztosítós rendszer kialakítását. Emlékeztetett, hogy 2002 és 2006 között az Egészségbiztosítási Alap hiánya meghaladta az 1200 milliárd forintot, ami két év teljes kórházi finanszírozásának felel meg.
Ezzel szemben az elmúlt években tett lépésekkel a kormány nemcsak újjáélesztette az egészségügyet, de egy nemzeti egészségügyi szolgálat alapjait is megteremtette – fogalmazott a miniszter. Varga Mihály elmondta, hogy a kormányváltás óta 18 százalékkal emelték a gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható költségvetési forrást, a 2010-es 791 milliárd forint helyett 2014-re 932 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az alapellátás finanszírozását is több lépcsőben emelték – ismertette –, erre a évre 10 milliárd forint többletforráshoz jutnak a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok, iskolaorvosok, valamint a fiatal háziorvosokat a praxisváltó programmal segítik.

A miniszter szólt a kórházkonszolidációs lépésekről is, mint mondta, 147 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézmények adósságának rendezésére. A rezidenseknek ösztöndíjprogramot indítottak, a várólistás műtétek elvégzésére pluszforrást juttattak és átalakították a gyógyszertámogatás rendszerét, valamint emelték az orvosok, szakápolók jövedelmét is – sorolta a miniszter. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy leállították a patikaliberalizációt és bevezették a népegészségügyi termékadót, amelynek köszönhetően az áruforgalmi statiszták szerint a negyedére csökkent a termékadóval sújtott termékek forgalma, illetve uniós forrásból 300 milliárd forintot meghaladó kórházfejlesztések történtek országszerte.

A nemzetgazdasági miniszter úgy vélte, a kormány az elmúlt négy évben új alapokra helyezte az egészségügyet, amelyben fontos szerep jut a egészségmegőrzésnek is. "Egy jobban szervezhető, biztonságosabb és hatékonyabb rendszer jött létre" – mondta Varga Mihály.

 

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a korábbi kormányok "körzővel megrajzolt" ellátási szisztémája helyett az elmúlt négy évben a valódi és ésszerű betegutak figyelembevételével fejlesztették az ellátást. Úgy fogalmazott, a zűrzavar helyett a műhelymunka, a stratégiai gondolkodás kapott helyet.

A térségben helye van a Szent Margit Kórháznak, és meg kell adni minden lehetőséget arra, hogy a feladatát az intézmény rendesen elvégezze – utalt a most átadott CT-labor kialakítására az államtitkár.

A fejlesztés meghatározó fontosságú Óbuda és a környező települések lakóinak életében, hiszen ezzel közel 400 000 ember jut helyben az egyik legmodernebb képalkotó diagnosztikai vizsgálathoz – mondta a kórház megbízott főigazgatója. Dr. Badacsonyi Szabolcs szerint a kórház vezetői reális és véghezvihető célokat fogalmaztak meg maguknak. Tavaly közel 200 millió forintnyi beruházást sikerült megvalósítaniuk, a CT telepítése egy újabb, jelentős lépés, mely a kórház betegi számára sokat jelent majd.

Kardos Lilla, a CT-berendezést telepítő Diagnoscan cég vezérigazgatója az átadáson elmondta, a vállalat állta a kórházban kialakított laborral kapcsolatos beruházásokat, a CT mellett helyet kapott egy betegvizsgáló és több kiszolgálóhelyiség is. Hozzátette, naponta 25-30 beteg vizsgálatára nyílik lehetőség. A berendezés a kardiológiai vizsgálatok kivételével valamennyi CT-diagnosztikai vizsgálat elvégzésére alkalmas.

A Margit Kórházba sem csak beutalóval juthat be valaki CT vizsgálatra: a Diagnoscan Magyarország szűrőprogramjai keretében immár a Margit Kórházban is elérhető akár a dohányosoknak biztosított mellkasi CT vizsgálat, akár a vastagbélről, valamint a hasi és kismedencei szervekről is képet adó virtuális CT kolonoszkópia. A diagnosztikai központban magánellátás keretében bármely CT vizsgálat soron kívüli elvégzésére is van lehetőség, ennek költsége pedig egészségpénztári kártyával is fedezhető.

– Egyre nagyobb igény van a betegek részéről a rövid várakozási idejű, illetve a szűrővizsgálat jellegű privát ellátásokra, ezért erre minden központunkban biztosítunk lehetőséget – szögezi le dr. Kardos Lilla. A cégvezető hangsúlyozza: a várólisták nem azért alakulnak ki, mert a berendezésekkel nem tudnának több beteget megvizsgálni, hanem mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szigorú keretet szab, hogy melyik kórházban hány vizsgálat költségét fedezi. Aki megteheti, hogy magánellátást vesz igénybe, az azoknak is segít, akik ezt nem engedhetik meg maguknak: mivel a vizsgálatot saját maga fizető páciens lekerül a várólistáról, így mások számára is rövidülhet a várakozás.

Medical Tribune
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés

Könyveink