2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

A terhesség alatti napfény és a gyermek szklerózis multiplexe

Azoknál a gyerekeknél, akik édesanyja kevés napfényhez jutott terhessége első harmadában, a későbbiekben nagyobb az esélye a szklerózis multiplex kialakulásának – állapították meg ausztrál kutatók.

Kapcsolódó cikkek
A szakértők úgy vélik, hogy a kevés napfény a D-vitamin hiányán keresztül befolyásolhatja a magzat központi idegrendszerének vagy immunrendszerének kialakulását, és esendőbbé teszi a szklerózis multiplex (SM) kifejlődésével szemben a későbbiekben.
Az ausztrál kutatók 1524 szklerózis multiplexben szenvedő, 1920 és 1950 között született páciens adatait elemezve megállapították, hogy többségük novemberben vagy decemberben született. Ez azt jelenti, hogy az első trimeszter áprilistól júniusig – a déli féltekén – a téli hónapokra esett. Az adatok szerint májustól júniusig jóval kevesebb SM-páciens született.
Judith Stamples és Lynette Lim, a Canberrai Egyetem munkatársainak közleménye szerint mintegy 30 százalékkal nagyobb volt a szklerózis multiplex kockázata azoknál, akik novemberben és decemberben születtek azokhoz képest, akik májusban és júniusban.
A szklerózis multiplex kialakulásában a D-vitamin, illetve a napfény hiányát kockázati tényezőnek tekintő elméleteket támasztja alá, hogy az egyenlítőtől távolodva gyakoribbá válik az idegrendszeri tünetekkel járó autoimmun betegség előfordulása.
A tanulmányt a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban tették közzé.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Az elsosegely.hu oldal célja, hogy hiteles, naprakész, könnyen áttekinthető információkat nyújtson laikusok számára.

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”