2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

A thalidomid I/II. fázisú vizsgálata előrehaladott hepatocelluláris carcinoma antiangiogén kezelésében

Bevezetés

A daganatos kórképek közt világszerte ötödik helyen álló hepatocelluláris carcinoma (HCC) prognózisa igen kedvezőtlen, a túlélés medián értéke mindössze 6–9 hónap. A betegség leginkább Afrika szubszaharai területein és Délkelet- Ázsiában gyakori. Észak-Európában és az Egyesült Államokban emelkedő incidenciát regisztrálnak, amiért elsősorban a krónikus hepatitis C fertőzéseket teszik felelőssé.
  A lehetséges terápiás eszközök körét a betegség stádiuma szabja meg. Potenciálisan kuratív kezelésre (pl. sebészeti reszekció, májtranszplantáció, perkután módszerek [perkután ethanol-injekció, rádiófrekvenciás abláció]) kizárólag korai stádiumban van lehetőség. Közepesen előrehaladott betegség esetén jó hatású lehet az artériás embolizáció. A leghosszabb periódust felölelő megfigyelések szerint és e tanulmány idejéig nem született olyan kezelés, mely előrehaladott HCC portális invázióval és metasztázisokkal kísért eseteiben is hatásos lenne. A közelmúltban jelent meg az első olyan beszámoló, mely szerint korai cirrhosissal járó, előrehaladott HCC-ben némi hatást remélhetünk a multikináz-inhibitor sorafenib adásától, de az eredményekkel nem lehetünk elégedettek. Új kezelési stratégiák elemzése, különösen előrehaladott betegségben, így igen lényeges.

hirdetés

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
Matthias Pinter, Martina Wichlas, Katharina Schmid, Christina Plank, Christian Müller, Friedrich Wrba és Markus Peck-Radosavljevic
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...