hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők

Súlyos agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők, mindketten ápolásra szorulnak majd a kórházból kikerülve is, tájékoztatott Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója.

A megyei rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy január 28-án és 29-én több embert súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról egy veszélyes új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt. Az M1 aktuális csatorna Híradóját akkor úgy tájékoztatta a szolnoki kórház, hogy két fiatal, várandós nő is hozzájuk került, és császármetszést kellett végrehajtani rajtuk.

Lippai Norbert kedden felidézte: az újszülötteket a fővárosba vitték, de azóta mindketten visszakerültek a szolnoki kórházba, ahol jelenleg is ápolják őket. Hozzátette: a csecsemők állapota most stabil, de az eset következményeként még a méhen belül oxigénhiányos állapotba kerültek, és az agyuk károsodott. Kitért arra, hogy a kisbabák további ápolásra szorulnak az állapotuk miatt, ezért a kórházból kikerülve nem haza, hanem otthonba kerülnek majd.

A velvet.hu korábban azt írta, hogy egyelőre egyik törökszentmiklósi nő sem kaphatja vissza csecsemőjét, mert a rendőrség, valamint a helyi család- és gyermekjóléti központ jelzése alapján nevelésbe vételi eljárás indult az ügyükben. A megyei kormányhivatal sajtóosztálya a portálnak úgy nyilatkozott, hogy az ügyben érintett szervezetek, hatóságok szoros kapcsolatban állnak egymással, hogy mihamarabb megszülessen "a kiskorúak érdekében legjobb döntés".

Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek korábban elmondta: a rendőrség minden olyan ügyben, amelyben gyermek vagy fiatalkorú az érintett, jelzéssel él az érintett hatóságok felé. Így történt a törökszentmiklósi eset ügyében is.

A törökszentmiklósi kábítószerügy miatt január 29-én egy 39 éves helybéli férfit őrizetbe vettek, és a bíróság február 1-jén egy hónapra elrendelte előzetes letartóztatását.  A Szolnoki Törvényszék sajtócsoportja arról tájékoztatta kedden az MTI-t, hogy a férfi előzetes letartóztatását a bíróság június elsejéig meghosszabbította. A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés