2012. február. 05., vasárnap - Ágota, Ingrid.

Kötelező továbbképzés

Általános kötelezettségek

Kreditpontok

A törvény kimondja: az egészségügyi dolgozó köteles magát rendszeresen továbbképezni annak érdekében, hogy tevékenységét az egészségtudományok mindenkori állásának megfelelően – a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek keretei között – végezhesse.

Az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és klinikai szakpszichológusok számára a jogszabály kötelező továbbképzést ír elő, amely meghatározott elméleti és gyakorlati részből áll. Ezek teljesítéséért kreditpontokat lehet szerezni.

A továbbképzést ötéves periódusokban határozták meg, ez a feltétele a működési nyilvántartásba vétel megújításának is. Az első továbbképzési időszak akkor kezdődik, amikor az orvost működési nyilvántartásba veszik.
A továbbképzéshez valamely hazai egyetemnél kell bejelentkezni, amely erről nyilvántartási lapot vezet, és leckekönyvet ad ki az orvos számára. A megszerzett pontokat az egyetemnek kell nyilvántartania és vezetnie az erre a célra megnyitott indexben. Az egyetemnek kell gondoskodnia arról is, hogy erről évente legalább egyszer tájékoztassa a működési nyilvántartás vezetőjét.
Aki PhD fokozatot vagy akadémiai doktori címet szerez, továbbképzési időszaka teljesítettnek minősül.

A továbbképzési időszak alatt a jogszabály egy kötelező szinten tartó tanfolyamot biztosít térítésmentesen. Ugyanakkor a jogállási törvény évi 3–10 munkanap erejéig fizetett szabadságot biztosít a kreditpontos továbbképzésben részt vevő alkalmazott egészségügyi dolgozó számára.
Fontos tudni, hogy kreditpontot csak elismert képzésért lehet szerezni.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...