hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Átalakítanák az orvosképzést

Az orvosi képzés átalakításáról szóló javaslatcsomagot készítenek a kormány számára a dél-alföldi régiós egészségügyi intézmények vezetői és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei – közölte az SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja szerdán, írja a Hír.ma.

Bari Ferenc a régió kórházigazgatóinak az orvosképzés helyzetéről tartott tanácskozása után elmondta: a résztvevők szerint a magyar egészségügy egyik legkritikusabb tényezője az orvosutánpótlás kérdése és elhelyezkedésük hazai kórházakban. Ezért elkezdtek kidolgozni egy javaslatcsomagot, amelyet április-májusban szeretnének bemutatni az egészségügyi kormányzatnak.

A lap az MTI-t idézve kiemeli: a cél az lenne, hogy a hatéves képzésben kapják meg a leendő orvosok a teljes értékű munkavégzéshez szükséges jogosítványokat, amelyeket ma még csak a diploma megszerzése után, többhetes tanfolyamokon szerezhetnek meg.

Bari Ferenc hangsúlyozta, minél hamarabb el kell érni, hogy a hatéves orvosi képzésbe beleférjen például a transzfúzió bekötésének megtanítása vagy az, hogy az újraélesztést ne egy tanfolyamszerű oktatáson kelljen a frissen végzett orvosnak megtanulnia.

(forrás: Hír.ma)

cimkék

hirdetés

Könyveink