hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Az abortuszok indoka

Többnyire az anya súlyos válsághelyzetére hivatkozva szakítják meg a terhességet – hangzott ez az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

Az esetek 97 százalékában az anya súlyos válsághelyzetére hivatkozva szakítják meg a terhességet – mondta dr. Kisfalvi István, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának szakorvosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a statisztikák szerint folyamatosan csökken az abortuszok száma Magyarországon.

Míg 1950-ben 2 ezer legális terhességmegszakítás volt Magyarországon, addig 1969-ben már 206 ezer, majd 1990-ben 90 ezer, 2000-ben 59 ezer, 2015-ben pedig 31 ezer. A szakorvos elmondta: egyelőre még nincsenek meg a tavalyi év adatai, de a várakozások szerint tovább csökkent az abortuszok száma. A terhességmegszakításokat a magzati élet védelméről szóló 1992-es törvény és annak végrehatási rendelete szabályozza, eszerint maximálisan a 12. hét 0. napjáig van lehetőség a magzat elvételére.

Az esetek 97 százalékában azért szakíttatják meg a terhességet, mert az önrendelkezési jog alapján lehet súlyos válsághelyzetre hivatkozni – mondta a szakember, hozzátéve, ez alatt azt kell érteni, hogy az anya testi vagy lelki megrendülését, társadalmi ellehetetlenülését okozná, ha gyermeke születne. A további 3 százalék esetében azért történik abortusz, mert a terhesség bűncselekmény következménye, vagy mert az anyának az súlyos betegséget okozna, esetleg a magzat súlyos fejlődési rendellenességére derül fény.

(forrás: MTI)
hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink