hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Az ABOSZ szerint Szabó Máté tévedett

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke szerint sok a visszásság az asztmások gyógyításában is, de nem minden az, ami annak látszik.

Szabó Máté ombudsman a konkrét gyógyszer ügyében csaknem biztosan tévedett, bár, mint jelentései csaknem mindegyikében, helyesen eljárva figyelmeztetett - írja Pós Péter, az ABOSZ elnöke közleményében, melyben az ombudsman néhány napja nyilvánosságra hozott jelentésére reagál.

Azonos tünetekkel küzdő betegek számára azonos feltételek mellett egyenlő esélyű hozzáférést kell biztosítani a szükséges gyógykészítményekhez - írta Szabó Máté. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azzal kapcsolatban fogalmazta meg jelentését, hogy kiderült, van olyan gyógyszer, amelynek ártámogatása nem jár bizonyos kor felettieknek, így ugyanazért a készítményért a fiatalabbaknak mindössze 300 forintot, míg a 45 évnél idősebbeknek több mint 100 ezer forintot kell fizetniük.

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége szerint azonban a "részletes háttér megismerése után nagyon úgy tűnik, hogy:

  1. Felületesen szemlélve az ügyet, Szabó Máténak feltétlenül igaza lenne.
  2. Az ombudsman által leírt felülvizsgálati igény sok hasonló konkrét, de sajnos nem vizsgált ügyben is indokolt lenne.
  3. A figyelemfelhívás tehát hasznos, de ebben a konkrét esetben az eredmény valószínűleg alapos okkal az lesz, hogy a megkülönböztetés szakmai alapon indokolt.
  4. Az egészségügyben az esélyegyenlőségi kérdéseket nem lehet, és nem is szabad tisztán jogi kérdéssé leegyszerűsítve vizsgálni.
  5. Ha alaposabban megvizsgáljuk a betegeket, könnyen rájövünk, hogy valójában szinte nem is találunk két teljesen azonos kórösszetételben, és azok azonos súlyosságában szenvedő embert.
  6. Így viszont azonos feltételek meglétéről nem is igen lehet beszélni.
  7. Minél idősebb egy beteg, annál inkább jellemző, hogy nem csak egy mindentől tisztán elválasztható és külön kezelhető betegsége van.
  8. A kor előrehaladtával egyre több egymásba érő, egymásra is hatást gyakorló tünet-együttesünk van, melyek kezeléséről is azokat együtt szemlélve kell dönteni.
  9. Amennyiben ez nem így történne, a beteg már az összeadódóan nyomasztó mennyiségű és fajtájú gyógyszerek elfogyasztásába is belepusztulhatna.
  10. Az ember egy igen bonyolult, az őszinte tudósok által bevallottan csak részeiben ismert biológiai rendszer, ezért minden ember külön-külön történő állapotfelmérést, és külön meghozandó felelős döntésen alapuló gyógyítást igényel. A betegellátás sajnos nem olyan egyszerű, mint az autójavítás!
  11. Sokkal nagyobb, de felelős döntési szabadságot kellene kapniuk az orvosnak!
  12. Összességében az ombudsman jelentésében leírt szemlélet és döntési mechanizmus általános értelemben helyes, intézkedése a konkrét gyógyszerre vonatkoztatva viszont sajnos téves.

Az ombudsman a konkrét gyógyszer ügyében nem elegendő súllyal értékelte a beszerzett szakvéleményekben leírt, és egyébként jelentésében általa is említett szakmai indokokat, így tévesen állapította meg az alkotmányos visszásság fennállását."

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink