hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Fájdalom mozgásszervi betegségekben

Az ipari társadalom tünetei II. rész

A mozgásszervi betegségek legfőbb tünete a fájdalom és a mozgáskorlátozottság, illetve a fájdalmas mozgásbeszűkülés. A mozgásszervi betegségek konzervatív kezelése egyre inkább a háziorvos hatáskörébe tartozik, aki hazánkban jelenleg sajnos az egyetemi tanulmányok és a szakorvosi képzés után sem eléggé felkészült a feladatra.

Hasonló eredményre jutott egy rövid – bár összefoglaló – tanulmány a leggyakoribb könyökfájdalom, az epicondylitisek kezeléséről. Bo Xu kifejezetten háziorvosoknak írt cikke a néhány hét alatt elért panaszmentességet jelöli meg a szteroidinjekciók előnyeként, mert fél-egy éves távlatban már nincs különbség a betegek gyógyulásában.

Az öregedő társadalmak orvosának egyik legnagyobb gondja a csípő és térd kopásos fájdalmának kezelése. Mindannyian tudjuk, hogy e folyamat 50 éves korban már a társadalom közel 50%-át, 70 éves korban 100%-át érinti, noha – szerencsére – nem mindenkinek vannak panaszai is. A degeneratív elváltozások végleges ellátását a protézisműtétek jelentik, de mi történjék addig? Pisters és munkatársainak cikke a gyógytorna hosszú távú hatását vizsgálta e kórképekben. A gyógytorna erősítő, mozgáspályát növelő és koordinációs gyakorlatokat tartalmazott. A hatást a fájdalom és a funkció változásával, valamint a beteg globális minősítésével vizsgálták, a funkciónál különválasztva a beteg saját megítélését és a mérhető különbséget. Bár a kezelés után a fájdalom és a mérhető funkció javult, de e hatás viszonylag gyorsan eltűnt. Nem volt lényegi javulás a betegek által minősített funkciókban sem. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol az alapkezelést egy későbbi emlékeztető terápia is követte, ott a fájdalomban és a funkcióban elért javulás hosszabb távon is fennmaradt. Az emlékeztető kezelés azt a célt is szolgálta, hogy a gyógytornászok minél inkább a betegek mindennapi életének részévé tudják tenni a gyógytornát és a megtanult gyakorlatokat.

Látványosabb eredményekről számol be Lange és munkatársainak cikke, amelyben térdkopásban szenvedő betegek ellenállással végzett erősítő tornájának hatásosságát mérték. A térdízületi kopásnál elért hatást elsősorban azzal magyarázzák, hogy e folyamatban igen nagy szerepe van a musculus quadriceps gyengeségének, az elhízásnak és a térdízületet érintő abnormális erőhatásoknak. Az ellenállással végzett gyakorlatokban tornagépek, súlyzók, izometriás gyakorlatok, rugalmas ellenállással végzett gyakorlatok és ezek kombinációja szerepelt. A hatást a WOMAC kérdőívvel és számos funkcionális teszttel, illetve a betegek saját véleménye alapján mérték. Az ellenállással végzett gyakorlatsor a betegek 50−70%-ánál javította a funkciót és az izomerőt. Ennek javulása pedig a tünetek csökkenését és a térdfunkciók javulását jelenti.

A boka és a láb fájdalmai könnyen elintézhetőnek tűnnek betétjavaslattal, esetleg valamilyen rögzítéssel. Simpson és Howard cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy a panaszokat a boka környéki szalagrendszer túlterhelése és ebből következő gyulladásos fájdalma is okozhatja. A terápia lényege a védelem: átmeneti nyugalomba helyezés, jegelés, rögzítés, majd az akut panaszok elmúltával rehabilitációs kezelés, melynek középpontjában a láb izomzatának erősítése áll.

Bár a mondanivalómat a legutóbbi néhány év összefoglaló cikkei alapján állítottam össze, igazán látványos újdonságot ezek nem tartalmaznak. Érdemes viszont arra figyelnünk, hogy e cikkek mindegyike alapján egyértelmű, hogy a mozgásszervi betegségek konzervatív kezelése egyre inkább a háziorvosok hatáskörébe tartozik. Sajnálatos, hogy ma Magyarországon az egyetemi tanulmányok és a szakorvosi képzés után sem elég felkészült a háziorvos ahhoz, hogy mozgásszervi betegeket vizsgáljon és diagnosztizáljon. Azzal, hogy lumbágóval vagy kezdődő térd- és csípőkopással is szakorvoshoz kerül a beteg, csak az idő telik és a finanszírozó pénze fogy. Igaz, a rendszer természete sem segíti a változtatást, valamiért erősen ragaszkodunk ahhoz, hogy fizioterápiát és gyógytornát csak szakorvos rendelhessen el, holott a háziorvosnál jelentkező beteg és a gyógytornász közötti utat rövidre lehetne zárni, ezzel értékes időt és pénzt nyerve. Ehhez szükség volna a nehezen terjedő rehabilitációs szemléletre, amelyben a funkció helyreállításának megkezdésével párhuzamosan futhatna a diagnózis pontosítása, megint csak időt és pénzt takarítva meg. Megfontolandó volna, hogy a speciálisnak tűnő lokális injekciózási technikákat külön tanfolyamon megtanítsák az érdeklődőknek. 

A cikk első részéért kattintson ide.

dr. Trócsányi Márta
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés