hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az Új Széchenyi-tervnek kiemelten kell kezelnie a gyógyturizmust

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdán kihelyezett ülést tartott Gyulán.

Mikola István bizottsági elnök az ülés utáni sajtótájékoztatóján közölte, azt szeretnék, ha az Új Széchenyi-terv segítségével a magyar nemzeti kincset, a gyógyvizet úgy hasznosítanák, hogy elsősorban a magyarok javára lehessen gyógyító szolgáltatásokat biztosítani, ugyanakkor ki kell elégíteni a fizetőképes külföldi keresletet is.

Az elnök szerint úgy kell az Új Széchenyi-terv fejlesztési forrásait bevonni, hogy az egészségügynek és az országnak is haszna legyen a nemzeti kincsből és az erre épülő gyógyturizmusból.

A Fidesz szakpolitikusa hozzátette: az egészségügynek forrásbevonásra van szüksége, hiszen nagyon sok fejlesztési, működési hiányossággal küszködik, ám a pályázati források felhasználásával ez az ágazat is hozzájárulhat a magyar gazdaság élénkítéséhez és fenntartható fejlődési pályára állításához.

Mikola István emlékeztetett arra, hogy a költségvetésnek többet kell fordítania az egészségügy fenntartására, mint amekkora összeg a jövedelemarányos egészségbiztosítási járulékokból befolyik; nagyon megnövekedett az állam felelősségvállalása az egészségügyi ellátórendszer működésének fenntartásában.

"Érdekünk, hogy az állami egészségügyi bevételek növekedjenek, és ha a nagy elosztórendszereket fel tudjuk tölteni, akkor nyilván az egészségügy működtetésére és fejlesztésére is több forrást tudunk majd fordítani" - jelentette ki a bizottság elnöke.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink