hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Beigazolódtak a találgatások

Az Egészségügyi Világszervezet sürgősségi bizottságának 15 tanácsadója közül öten kaptak támogatást a gyógyszeripartól, többek között influenza-oltóanyag kutatásra szakosodott cégektől.

Miután Margaret Chan kihirdette a járvány végét, nem volt további oka, hogy a bizottság tagjainak nevét titokban tartsák, ezért nyilvánosságra hozták a szakértők listáját. Eddig ugyanis éppen azért, hogy a megóvják a résztvevőket a rájuk nehezedő nyomástól, mindössze a bizottság vezetője, John MacKenzie volt ismert. Többek közt ezért is kapott bírálatot a WHO – hiszen egyfelől érthető, ha a szakértőket védik, másfelől találgatásokra ad és adott is okot. Az Egészségügyi Világszervezet korábban következetesen tagadta a vádakat arra hivatkozva, hogy ellenőrizte a bizottság tagjait.

A most nyilvánosságra hozott listából kiderült, hogy a bizottság hat tagja közölte a szervezettel, hogy vannak érdekeltségei, közülük öten gyógyszercégek támogatását élvezték, illetve élvezik jelenleg is. Arnold Monto professzor például, a Michigani Egyetem Járványtani Tanszékéről nyilatkozatában leírta: a szezonális és pandémiás influenza kérdésében tanácsadóként dolgozik és dolgozott a GSK, Novartis, Roche, Baxter és a Sanofi cégeknek. Dr. John Wood pedig az angliai Virológiai Intézet biológiai szabványokat ellenőrző osztályán dolgozik, az általa vezetett kutatási részleg szerződéses viszonyban áll a Sanofi Pasteur, CSL, IFPMA, Novartis és POWDERMED cégekkel az influenza vakcina kutatásának és fejlesztésének területén. A teljes névsor, valamint a tagok érdekeltségeinek listája a WHO oldalán olvasható.

A sürgősségi bizottság önálló döntéseket nem hozhatott, elsődleges feladata az volt, hogy tanácsokat adjon Margaret Chan-nak a WHO főigazgatójának az új influenzával kapcsolatban. Tájékoztatásuk nyomán emelte a riasztási fokozatokat, miután a H1N1-vírus terjesztette járvány Mexikó után az Egyesült Államokban is felütötte a fejét. A tagoknak szerepük volt abban, hogy a 2009 nyarán világjárvánnyá nyilvánították az újinfluenzát, amelynek nyomán megindult az oltóanyagok kifejlesztése és gyártása.

POWDERMED
(forrás: MedicalOnline, MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...