2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Bemutatkozik a szerző

Mivel Magyarországon nincs biostatisztikus-képzés, minden biostatisztikus valamilyen más területről érkezett „bevándorló”. Én kétszeresen is: a matematika felől jöttem, valamint kolozsvári vagyok.

hirdetés

Singer JuliaVannak dédelgetett kutatási területeim: a mintaelemszám-meghatározás, a hiányzó értékek pótlása, újabban pedig az egzakt próbák binomiális változókra. Mindezek mellett fontosnak tartom a biostatisztika népszerűsítését az orvosok, biológusok körében. Mint a legtöbb tudományágban, itt is az angol az uralkodó szaknyelv, ezért egyik kedvenc foglalatosságunk (a többes szám a Klinikai Biostatisztikai Társaságra utal, amely meghatározta szakmai fejlődésemet és amelynek 1994 óta tagja vagyok) az új fogalmak magyarítása. Ennek a munkának eredménye az a biostatisztikai fogalomtár, amely egy klinikai farmakológiai kislexikon bővítményeként jelent meg.

Ha egyáltalán vannak e sorozatnak rendszeres olvasói, ők tudják, hogy a Karinthy-idézetek kiemelt szerepet játszanak benne. Szeretném majd egyszer én is megírni a magamról szóló paródiát, mint ahogy Karinthy tette, addig viszont megint tőle kölcsönzök: „Ha a vegyarány helyes és a hordókat össze lehet varrni, akkor számításom szerint ön megszabadul gyomorbajától és az eredendő bűntől.”

Singer Júlia
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...