hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Cafeteria hírek 2017-re

A munkajog.hu olyan juttatási elemeket mutat be, amelyek a munkavállalók egészségének megőrzését, eseteges betegség kapcsán a gyógyulásukat szolgálják.

A Magyar Közlöny 2016/87. számában kihirdetésre került az adószabályokat több helyen módosító 2016. évi LXVI. törvény, amelynek bizonyos pontjai már 2016-ban hatályba lépnek. A törvénymódosítások döntő többsége azonban 2017. január 1-jétől lesz majd hatályos. Ezek közé tartoznak a személyi jövedelemadó törvénynek azok a módosításai, amelyek a munkáltatók által adható juttatások közterheit újraszabályozták, továbbá megjelent egy igen nagy érdeklődésre számot tartó új adómentes juttatási elem is. Érdemes tehát jó előre végig gondolni, hogy milyen közterhek mellett lehet a jövő évtől a dolgozók ösztönzését, megbecsülését szolgáló juttatási elemeket finanszírozni az e célra rendelkezésre álló pénzösszegből. E cikk keretében olyan juttatási elemek kerülnek bemutatásra, amelyek a munkavállalók egészségének megőrzését, eseteges betegség kapcsán a gyógyulásukat szolgálják – olvasható a HR/Munkajog szakportálon.

A módosító törvény egy (6) bekezdéssel egészítette ki a személy jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja tv.) 81. §-át. A módosítás értelmében 2017. január 1-jétől a munkáltató adómentesen nyújthat – nem pénzben kapott juttatásként – dolgozói részére egészségügyi szolgáltatásokat. Jelenleg az értékösszeg és a szolgáltatások köre még nem ismert – írják a munkajog.hu-n. A nyilatkozatok alapján az összeg valószínűleg 20 000 Ft/hó lehet majd. Az adómentesen finanszírozható egészségügyi szolgáltatások köre sem meghatározott még - az egészségügyért felelős miniszter, az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben fogja meghatározni a kérdéses egészségügyi szolgáltatásokat. A magyar munkavállalók egészségügyi állapotát tekintve ez igen fontos juttatási elem lehet majd a rendszerében.

A további részletekért kattintson a munkajog.hu-ra.

(forrás: HR/Munkajog)

cimkék

hirdetés

Könyveink