Célpont: igen vagy nem? Miért nem tudjuk biztosan?

A sejtszintű célpontok és a célzott kezelésre alkalmas szerek számának növekedéséből ítélve úgy tűnik, hogy hamarosan jelentős javulás várható az előrehaladott szolid daganatban szenvedő betegek túlélési és gyógyulási eredményében. A gyomor-bél rendszeri onkológiában a kiterjedt (disszeminálódott) colorectalis ráknál érték el a legnagyobb eredményt a célzott szerek: javult a túlélés, amikor cetuximabot és bevacizumabot adtak együtt egy régi célzott készítménnyel, a fluorouracillal(FU). További adat, hogy az oxaliplatinnak és az irinotecannak biztosított helye van a gyógyíthatatlan colorectalis rákok kezelési sémáiban. A bizonyítottan hatásos citotoxikus kezelés megfelelő módon történő kiegészítése az új, célzott szerekkel még tovább növelte a mediánértékben számított túlélést, amely az utolsó 5 év során több mint megkétszereződött a késői 1980-as és korai 1990-es években közölt értékekhez képest.

Nem árt azonban óvatosnak lenni, és körültekintően,sőt talán szkeptikusabban értékelni azt a fejlődést, amit a citotoxikus és célzott szerek együttadásával a gyomor-bélrendszer rosszindulatú daganataiban jelenleg tapasztalunk. Az irinotecant és a célzott szereket még be kell illeszteni az adjuváns vagy a potenciálisan gyógyító célú kezelések sorába colorectalis rákok esetében. Ma már tudjuk, hogy a cetuximabkezelésből nem származik előnyük azoknak a betegeknek, akiknek daganatában K-ras-mutáció igazolódott, de nem ismerjük pontosan, miért nem reagál a vad típusú K-ras génthordozó betegek többsége. Monoterápia formájában a FU akkor a leghatásosabb, amikor a daganatban kevés a timidilát; vajon vonatkozik ez arra az esetre is, amikor oxaliplatint, irinotecant, bevacizumabot és/vagy cetuximabot is adunk mellette? Miért nem voltak sikeresek a bevacizumabbal és cetuximabbal végzett kombinációs kezelések?