2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egyetemi egészségturisztikai képzés

Egészségturisztikai képzéssel bővíti az egészségügy területén a posztgraduális közgazdasági ismeretek oktatását a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem - írja a TurizmusOnline.

Az egészségturisztikai szakirányú ismereteket két szakon oktatják a tervek szerint februártól Sopronban és az egyetem budapesti kihelyezett tagozatán - mondta Karner Cecília, a közgazdaságtudományi kar docense.

Közgazdászdiplomával rendelkezők számára indítják az egészségturisztikai szakközgazdász kurzust, míg az egészségturisztikai tanácsadó és szakidegenvezető képzésben olyan érdeklődőkre számítanak, akik más tudományterületeken szereztek diplomát. Mindegyik továbbképzés négy féléves.

A hallgatók a kurzusokon megismerik az egészségügyi és egészségturisztikai intézményrendszer működési módját, a gyógyszállók, szanatóriumok, gyógy- és termálfürdők egészségmegőrzésben betöltött szerepét. Tájékozódnak a turisztikai piac nemzetközi működésének tendenciáiról, az európai együttműködési lehetőségekről és elsajátítják az egészségturisztikai szolgáltatások szervezésének elméletét és gyakorlatát.

Karner Cecília rámutatott: a turisztikai ágazat leggyorsabban fejlődő színtere az egészségturizmus. A kurzusokon szerzett ismeretek birtokában a szakemberek egészségturisztikai programokat, az egészséges életmódot elősegítő megelőző szakmai anyagokat készíthetnek, közreműködhetnek az Európai Unió turizmusfejlesztési programjainak megvalósításában és részt vehetnek az egészségmegőrzést szolgáló tevékenységek szervezésében, vezetésében.

A teljes cikket a TurizmusOnline-on olvashatja.

(forrás: TurizmusOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés