hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egyre nő a betöltetlen háziorvosi praxisok száma

Kiemelkedően magas a betöltetlen praxisok száma Magyarországon – a témával a Magyar Nemzet mai számában foglalkoznak. 

Két hónap alatt 238-ról 307-re emelkedett a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Ám még riasztóbb, hogy a lista hamarosan százas nagyságrenddel növekedhet – tudta meg a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó szakember szerint hatvanas évekbeli körülmények várják a fiatalokat, és bár minden évben van igény a letelepedési és praxisjogvásárlási támogatásra, a teljes, 750 millió forintos keretösszeget sosem sikerül felhasználni.

A Magyar Nemzet értesülése szerint január eleje óta márciusig 69 hellyel nőtt a betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Az OALI Magyar Nemzet által hivatkozott listájában 13 budapesti körzet is szerepel, amelyek közül öt 2016-ban vált tartósan betöltetlenné. A regionális áttekintésben a lap többek között a Fejér megyei Mórt is kiemeli, ahol 6-8 hónapja nincs háziorvos. Leginkább a vegyes, illetve a gyermekorvosi szolgálatot ellátó körzetekben nincs orvos – írja a Magyar Nemzet.   

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink