hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Elindult a www.deregulacio.hu

A mai naptól él, elérhető az a honlap, amelyen keresztül  az egészségügyi dolgozók jelezhetik kifogásaikat az időközben elavult, értelmetlen, és ésszerűtlen jogszabályok ellen. Szeretnénk a szabályozást úgy alakítani, hogy a beteg érdeke legyen az ellátórendszer legfontosabb rendezőelve - írja Szócska Miklós a portálon.

Szócska Miklós első nyilvános szereplése alkalmával, június 10-én tett ígértet a deregulációs folyamat indítására. Várja az ágazat valamennyi szereplőjének javaslatát – mondta, hiszen a párhuzamos rendelkezések megszüntetése kvázi semmibe sem kerül, mégis jelentős változásokat generálhat. Az egymásnak ellentmondó, felesleges, értelmetlen jogszabályok hatályon kívül helyezése, a szükségtelen adminisztrációs kötelezettségek eltörlése hangulatjavító intézkedésként is felfogható.

A MedicalOnline néhány hete több szakértőt is megkeresett a kérdésben: "az egészségügy vezetői örömmel üdvözölték a tárca szándékát, sokuk szerint ugyanis ma már egy-egy kérdés tisztázása komoly erőfeszítést jelent, sőt, gyakran egyenlő a lehetetlennel – éppen ezért számos esetben a döntéshozók kísérletet sem tesznek a teljes jogi kép megismerésére."

Mi a www.deregulacio.hu célja?

"Szeretnénk a szabályozást úgy alakítani, hogy a beteg érdeke legyen az ellátórendszer legfontosabb rendezőelve. A rendszerben dolgozók élhetőbb feltételek között végezhessék fontos munkájukat, a túlszabályozottság lebontásakor felszabaduló energiák és erőforrások pedig tegyék olcsóbbá és hatékonyabbá a rendszert. (...) Reményeink szerint a honlappal egy elektronikus közösséget hívunk életre, ahol a résztvevőknek módjuk van problémák felvetésére, javaslatot tehetnek megoldásokra, és értékelhetik a közösség többi tagjának javaslatait, hogy valóban a legtermészetesebb gyalogösvényt kínálják-e!" - írja Szócska Miklós a honlapon.

Az oldalon kérdéseket feltenni illetve azokra reagálni csak regisztrált felhasználók tudnak, ők aktivitásuk alapján pontokat gyűjtenek, melyeket a rendszer "hírnévnek" nevez. A pontokat befolyásolja a feltett kérdések és mások bejegyzéseire adott válaszok száma is, illetve a hozzászólások értékelhetők, így a hasznosnak ítélt reakciók szintén pontokat érnek. Ezen logika mentén természetesen akár pontot is veszíthet a felhasználó.

A cikk írásakor a dereguláció oldalán a legnépszerűbb téma az "egészségügyi adminisztrátor-réteg" képzésével foglalkozik, a legtöbb szavazatot pedig az "Általános orvosi diplomával miért nem rendelhetek pro familia laborvizsgálatot?" kérdés kapta.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink