hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Európai Polgár Díjat kapott Kozma Imre

Átadták az Európai Polgár Díjat pénteken Budapesten, az elismerést Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karának külügyi dékán-helyettese, a régészeti tanszék vezetője vehette át.

Imre atya „összehozta a szentet és a profánt”, Magyarországot és Európát, valamint Kárpát-medencét és Európát – az MTI tudósítása szerint e szavakkal méltatta Kozma Imrét Hölvényi György európai parlamenti képviselő, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét felterjesztette a díjra. A képviselő elmondta azt is, menekülteket befogadni, amikor még áll a berlini fal, elmenni a háborús Délvidékre, kórházat alapítani a szükséges feltételek nélkül mind nagy vállalkozás, de ez csak úgy megy, ha az ember mögött ott van valaki, és Imre atya ezt megélte. Az EP-képviselő szerint Imre atya egész életútja arról szól, hogy megpróbálja a lehetetlent, mert „van mögötte valaki, van vele valaki”, és ennek nagy eredményei vannak. Ebből ma Európában és Magyarországon óriási hiány van.

Kozma Imre a díjat átvéve mindenkinek köszönetet mondott, aki felfigyelt az erőfeszítéseire. Mint mondta, mi magyarok mindig is európainak tartottuk magunkat, Európában élünk. „Az én Európám a kereszténységben született”, értékei keresztény értékek.

Kozma Imre római katolikus pap, a Máltai Szeretetszolgálat társalapítója. A szervezet 1989-es megalapítása óta a szeretetszolgálat kiterjedt hálózattal rendelkezik és az ország egyik legnagyobb segélyszervezetének számít: nyolcezer önkéntessel, 7 regionális szervezetben és 150 helyi csoportban végzi tevékenységét.

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament (EP) alelnöke, aki Major Balázs kitüntetését javasolta, kifejtette: sokat dolgoztak azért, hogy méltó helyre kerüljön a díj, és fontos, hogy most a két díjazott keresztény értékeket védő, mentő munkáját együtt ismerik el. Mint mondta, nemzetközi elismerésben, az EP kitüntetésében részesülhet Major Balázs, aki megszállott kutató, és munkájával a magyaroknak több mint egy évtizede nagy elismerést szerez. A díj révén Európa szerte még inkább megismerhetik a nevét és a munkáját, amely egyáltalán nem hétköznapi, de azt nagy szerénységgel, áldozatkészséggel végzi. Major Balázs arabista, régész-történész, a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió alapítója és vezetője.

Az Európai Polgár Díjat idén ötvenen vehetik át. Az Európai Parlament által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. A díjazottak a saját országukban rendezett ünnepségen kitüntetésben részesülnek, valamint meghívást kapnak az októberben, Brüsszelben rendezendő díjátadóra is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink