hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Feljelentés a Honvédkórház fura ügyei miatt

Hűtlen kezelés és más gazdasági vétségek gyanújával büntetőfeljelentést kezdeményezett Hende Csaba honvédelmi miniszter Szilvásy IstvánSzilvásy György volt titokminiszter testvére –, a HM Állami Egészségügyi Központ volt főigazgatója ellen.

A nyugállományú dandártábornok ellen azért indítanak eljárást, mert az általa 2007 és 2010 között vezetett HM Állami Egészségügyi Központnál és intézményeinél, illetve a Honvédkórház honvédelmi tárca által felügyelt jogelődjeinél számos, gazdasági bűncselekmény gyanúját is felvető szabálytalanságot tárt fel a Honvédelmi Minisztérium belső ellenőrzési főosztálya – írja a Magyar Hírlap.

A volt kórházigazgató mellett – a feljelentés alapján – felelősségre vonhatják az egykori gazdasági igazgatót, illetve a pénzügyi osztályvezetőt is.

A vizsgálat legsúlyosabb megállapításai szerint a kórház és jogelődjei összességében többmilliárdos értékben, a közbeszerzés megkerülésével, egyedi megrendelés alapján szereztek be gyógyszereket, valamint több száz milliós értékben rendeltek meg higiéniás takarítást a 2002 és 2010 közötti időszakban. Az ellenőrzés megállapításai szerint azonban nem zárható ki, hogy sokszor szándékosan nem írtak ki pályázatot.

hirdetés

Könyveink