hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Felületkezelés az egészségügyben

Csak egészség kell, meg hely a sor legelején – címmel ír arról a Népszabadaság, hogy milyen realitása, illetve hatása lehet a „köz” és a „magán” szátválasztásának az egészségügyben.

Egyszerre keltett szimpátiát és riadalmat Zombor Gábor államtitkár októberi kijelentése, miszerint az egészségügyben elválasztják a magán- és közszférát. Szimpátiát keltett, mert a magyar orvosi ellátás ezernyi baja közül nagyon sok függ össze a személyes és gazdasági érdekek áttekinthetetlenül kusza szövevényével. Riadalomra pedig azért adott okot, mert a politikusan nagyvonalú kijelentésből nem tűnt ki, hogy az majd mit is jelent az ágazat napi működése szempontjából – írja  bevezetőjében a lap. Majd azokat a formákat és okokat tekinti át, amelyekben, illetve emelyekért az elmúlt évtizedekben létrejött ez az összefonódás.

Bár még ma sem látni pontosan, hogy a tervezett szétválasztás mely formákat miként érint, az kitűnik a cikkből: a lépés az összefonódást ösztönző okokat nem szünteti meg, önmagában inkább a közfinanszírozott  egészségügy radikális teljesítménycsökkenéséhez és ehhez kapcsolódóan a korrupció élénküléséhez vezethet. Részleteket a nol.hu-n talál.

hirdetés

Könyveink