hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Főállású infektológus kell minden kórházba!

Egyetért a kórházi fertőzések csökkentését célzó rezidensi tervezettel a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszékének vezetője – hangzott el az InfoRádióban.

Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a kórházi fertőzések csökkentésére írt ötpontos javaslatot a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, amellyel egyetért a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszékének vezetője. Barcs István szerint a ReSzaSz által javasoltak mind igazak, azzal a kiegészítéssel, hogy ez önmagában nem oldja meg a problémát, biztosítani kell a pénzt és a szakembereket is elegendő létszámban.

Mint azt a szakember az InfoRádiónak elmondta, a kórházakban aktív, főállású infektológus szakemberekre van szükség, akik azt tanulták meg az egyetemen és az egyetem utáni képzésben is, hogy a fertőző betegségeket felismerjék. Egy általános orvosnak ez nem területe. A fertőzés diagnosztizálásához kell mikrobiológiai laboratórium, elérhető, közelben lévő és olyan mikrobiológus vezetésével, aki nem leletgyártásra hivatott, hanem ha kell odamegy a betegágy mellé, konzultál az orvosokkal, tudja, hogy milyen fertőzés esetén milyen vizsgálatokat kell elvégezni, hogy az ahhoz tartozó kórokozót megtalálja. És kell hozzá olyan járványügyi szakember, epidemiológus, aki szintén klinikai, vagyis betegközeli szemléletű, és együtt dolgozik a másik két szakemberrel” - mondta az Epidemiológiai Tanszék vezetője.

„Amíg Magyarországon a mikrobiológiai laborhálózatot olyan brutális módon visszaminősítették, leépítették – főleg a 2005-ös utolsó nagy privatizációs hullám során –, hogy gyakorlatilag elérhetetlenné tették, nem lehet csodálkozni azon, hogy a körülbelül 240 magyarországi kórház közül talán 70-80 jelent rendszeresen, és azok között is van olyan, amelyik évente egyet-kettőt, ami messze nem igaz” – hívta fel a figyelmet a problémára Barcs István. Mint mondta, a bejelentett fertőzéseknek 60 százaléka mögött van mikrobiológiai tenyésztés: a többit mi alapján állapították meg? – tette fel a kérdést a tanszékvezető, aki szerint a kórházak azért nem jelentenek adatokat, mert ha nyilvánosságra hozzák ezeket, akkor a beteg oda szeretne menni, ahol azt mondják, hogy 0,1 százalék a fertőzés gyakorisága. Holott a fertőzés nem egyenértékű a műhibával, hanem az előfordulhat a legjobb ellátás mellett is. Fontos lenne, hogy az információk nyilvánosságra kerüljenek, csak először a valós információkat kell tudnunk – emelte ki a tanszékvezető.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink