2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Fogyjon állami pénzekért!

Egy jelentés szerint a brit NHS-nek fizetnie kellene az elhízott embereknek, hogy súlyt veszítsenek, a dohányzóknak, hogy leszokjanak káros szenvedélyükről, a gyermekeknek meg játékokat kellene adni, hogy gyümölcsöt és zöldséget egyenek.

Ezeket a tanácsokat a gyógyszerek és eljárások befogadását végző National Institute for Health and Clinical Excellence (NICE) tette közzé. A bírálók mérgesen fogadták a jelentést, akik szerint az ilyen „vesztegetések” megcsapolják a közpénzeket, melyeket máshol jobban el lehetne költeni.

Az emberek megvesztegetése

A tanulmány több esetet is bemutat, pl. Kentben a diétázóknak 425 fontig terjedő összeget fizetnek, hogy súlyt veszítsenek, Skóciában pedig a terhes nőknek vásárlási utalványt adnak, hogy leszokjanak a dohányzásról. Szintén megvizsgálták Oxford, Manchester, London és Bangor programjait, ahol az iskolák játékokat adnak azoknak a gyermekeknek, akik megették a gyümölcsüket és zöldségüket. A jelentés szerint az ilyen jutalmak hatásosak lehetnek az emberek egészségtelen életmódjának megváltoztatására.

A gyerekek játékot kaphatnának, ha a hamburger helyett a gyümölcsöt választják

A TaxPayers' Alliance nevű civil szervezet annak a véleményének adott hangot, hogy az állami pénzeket nem szabadna az életmód megváltoztatására használni. Az emberek megvesztegetése, hogy lefogyjanak vagy leszokjanak káros szenvedélyükről elégtelen megoldás, amely leereszkedő az érintett egyénekkel szemben és pénzt vesz el az állam kasszájából. Olyan időben, amikor pénzhiányra hivatkozva rákellenes gyógyszereket tagadnak meg a betegektől, sokan visszataszítónak tartják majd, hogy a NICE ilyen költséges módszereket vesz fontolóra.

Jutalom az elhízott szülőknek, ha sétálnak a gyerekkel

A jelentésben megvizsgált esetek közt található még egy kísérleti projekt, ahol jutalmat adnak az elhízott szülőknek, ha elsétáltatják gyermekeiket az iskolába. Egy másik 30 millió fontos projektben szupermarket pontokat adnak rossz kondícióban levő embereknek, ha fitnesz órákra vagy lefogyást elősegítő klubokba járnak, vagy futni mennek a parkba. A túlsúlyos személyek üzletben beváltható kredit pontokat nyerhetnek pusztán azért, hogy megjelennek a programban, és további jutalmakat kapnak a súlyvesztés mértékétől függően.

A másik oldal - jutalmazni vagy büntetni?

Mivel az egészségtelen életmódból adódóan hatalmas pénzügyi terhek rakódnak az NHS-re, néhány éve még annak a lehetősége merült fel, hogy büntetést rónak ki, vagy megvonják a kezelést azoktól a betegektől, akik dohányoznak, túlzott mértékben fogyasztanak alkoholt, vagy túlsúlyosak. Akkori számítások szerint a helytelen táplálkozásból adódó egészségproblémák évi 6 miliárd fontot, a dohányzásból eredő betegségek 1,7 miliárd fontot tesznek ki.

A NICE elnöke úgy véli, hogy a mai társadalom számos népegészségügyi kihívással áll szemben, és ezeket olyan módszerekkel kell javítani, amelyek feltehetően a legjobb eredményeket érik el. A UK Faculty of Public Health népegészségügyi szakmai szervezet szerint létezik némi bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a jutalmazási rendszerek működnek és ugyanolyan költséggel járnak, mint más szokásváltoztató módszerek. A NICE jelentését egy nyilvános konzultáció követi majd.

hirdetés

Könyveink