2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Húsvét táján téma az alkohol

A fiatalok alkoholproblémái ellen kampány indul, a Húsvét idején szokásos közúti extra-ellenőrzés elmarad – derül ki az MTI tudósításából.

"A Detox nem buli!" néven indult kampány a fiatalok felelős és mértéktartó alkoholfogyasztásáért. Az internetes kampány során a kampány internetes oldalán kisfilmeket, ismert emberekkel készült videókat lehet megnézni, de bárki feltöltheti saját alkotását is arról, hogy mit jelent számára a mértéktartó és felelős alkoholfogyasztás.

 A kampányindító sajtótájékoztatón Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta, egyre nagyobb az alkoholt fogyasztó fiatalok aránya, és sajnos tendencia, hogy sokan egy-egy alkalommal a "lehető leggyorsabban a legtöbb alkoholt inni" kategóriájába tartoznak.

Dr. Funk Sándor addiktológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum főorvosa a mértékletességre helyezte a hangsúlyt, mondván, a kevés alkohol kedélyjavító, felszabadult érzést okoz, de – figyelmeztetett – ezzel egyidejűleg csökken a koncentráció, nő a reakcióidő, csökken a veszélyérzet is.

Ezért is nem lehet alkoholt inni annak, aki vezet. Idén azonban nem lesz olyan szigorú a rendőrség, derül ki egy másik MTI hírből.

Nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg. A rendőrség és a polgárőrség közös sajtótájékoztatóján Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatósága közlekedésrendészeti főosztályának vezetője azt mondta: bíznak az emberek józan belátásában, abban, hogy nem ülnek ittasan a volán mögé, ezért a húsvéti ünnepek alatt a forgalom segítése és irányítása mellett az ittas vezetés veszélyeire való figyelemfelhívást célozzák meg elsősorban. 
Az ezredes arról is beszélt, az idei húsvéti akció amellett, hogy a kommunikációra irányul, abban is más lesz a korábbiakhoz képest, hogy abban jóval több kerékpáros rendőr és polgárőr vesz részt. 

Óberling József hangsúlyozta: bár a jogalkotó kis mennyiségű alkohol fogyasztását megengedi a kerékpárosoknak, mégis arra hívják majd fel az emberek figyelmét, hogy a fizika törvényei ettől nem változtak, az alkoholfogyasztás az ittasan kerékpározók életébe is kerülhet. Az ezredes beszámolt arról, hogy bár az elmúlt években 13-14 százalékról 9,5 százalékra csökkent az ittasság miatt bekövetkezett balesetek aránya, ez még mindig rendkívül magasnak számít az Európai Unión belül.  


  

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink