hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Kevésnek látszik az idő

Velkey Györgynek,  a Magyar Kórházszövetség elnökének az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott szavait idézi vissza a rádió honlapja.

A Magyar Kórházszövetség elnöke a többi között arról is beszélt, hogy jó irányba mutat az integrált megyei központok létrehozásának terve, azonban a nyugati példák azt mutatják: érdemes egy-másfél milliós lefedettségű körzetekben gondolkodni. Így ez Magyarországon nem is megyei, hanem inkább egészségügyi térségek szerinti centrumokat jelenthet.

Velkey György megjegyezte: egyelőre nem tudni, mi alapján osztják majd ki a kvótákat, és mely intézmények milyen ellátási területen juthatnak kiemelt szerephez. A határidő szerint áprilisig ki kell alakítani ezeket a központokat - a néhány hónap azonban nem biztos, hogy elegendő lesz ehhez - jegyezte meg.

Az elmúlt évben nem volt béremelés, és idén sem várható, pedig az orvosok, szakdolgozók megbecsülésének növelése elengedhetetlen az itthon tartásukhoz - fogalmazott a Magyar Kórházszövetség elnöke.

"Talán kevésbé ismert, hogy a százezer főre jutó szakdolgozók száma a fejlett egészségügyi kultúrájú országokban 2-2,5-szerese a Magyarországon lévőknek, s ők nem csak sokkal több pénzt kapnak, hanem sokkal nyugodtabb és nagyobb szakértelmet lekötő, elmélyültebb munkát tudnak végezni" – idéznek az inforadio.hu-n a Velkey-interjúból.

(forrás: InfoRádió)

cimkék

hirdetés

Könyveink