2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Vélemény

Kihagyták a bábákat az otthonszülés jogszabályi egyeztetéséből

Az egészségügyi tárca már a látszatra sem ad. Az intézeten kívüli szülésre vonatkozó jogszabálytervezet (otthonszülés) utolsó szakmai egyeztetésére az Egészségügyi Minisztérium nem hívta meg a bábákat képviselő szervezeteket.
Ennek következtében azok a szakemberek, akikről – többek között – maga a rendelet szólna, nem vehettek részt a jogszabálytervezet megvitatásában.
 
A minisztérium még a látszatra sem ad, hiszen a jogalkotási folyamat demokratikus szabályaira fittyet hányva válaszra sem méltatták a bábák képviselőit, akik szerettek volna meghívást kapni és a szakmai munkában konstruktívan részt venni.
 
A jogszabály szükségességére 18 évvel ezelőtt először éppen a bábákat képviselő szervezetek hívták fel a figyelmet. Felháborítónak tartjuk, hogy éppen azok a szakemberek, akik tudással és tapasztalattal rendelkeznek az otthon szülések kísérésében, nem szólalhatnak meg az őket (is) érintő szakmai munkában. Magyarországon eddig hozzávetőlegesen 3500 nő választotta a szülés kórházon kívüli formáját, amely döntés nem elsősorban az otthoni környezetben való szülésről, hanem az orvos- és betegközpontú modell helyett a bábai modell választásáról szól.
 
Kiadó:
Alternatal Alapítvány
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
Független Bábák Szövetsége (FBSZ)
Születésház Egyesület
 
Országos Sajtószolgálat
 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az elsosegely.hu oldal célja, hogy hiteles, naprakész, könnyen áttekinthető információkat nyújtson laikusok számára.

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”