hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Kiszáradás, vízmérgezés – két baj között izzadunk

Elsősorban a kevés folyadékot fogyasztó, túlsúlyos vagy idős embereket fenyegeti hőkimerülés – olvasható a Napi Gazdaság cikkében, amely kánikulaártalmak kezelésével foglalkozik.

A lap összefoglalójában kitér arra is, hogy a elégtelen folyadékpótláshoz hasonlóan veszélyes, ha az gyorsan akarjuk helyrehozni.  A víz hiányának hirtelen pótlása – írják – szintén komoly, akár veszélyes mellékhatásokkal járhat, eszméletvesztést, látászavart és izomgörcsöket okozhat. Amikor a nagyfokú verejtékezés során kialakuló só- és vízhiányos állapotot úgy próbáljuk kompenzálni, hogy egyszerre lezúdítunk 1,5-2 liter vizet, azzal a szervezet ionháztartásának zavarát, vagyis vízmérgezést idézhetünk elő. Ennek eredményeként a vérben lévő nátrium szintje a kritikus érték alá esik, holott a nátriumnak alapvető szerepe van a szervezetben: a sejtek közötti üzenetek szállításához, illetve a sejtekben lévő és az azok körüli folyadékmennyiség szabályozásához elengedhetetlen. Emellett karbantartja a vérnyomást és elősegíti az izmok mozgatásához szükséges jelek zavartalan terjedését – olvasható a napigazdasag.hu-n.

(forrás: Napi Gazdaság)

cimkék

hirdetés

Könyveink