hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Közös kancellárokat kapnak a kórházak

Hat-nyolc intézményenként hoznának létre egy olyan pozíciót, amelyhez a kórházi gazdálkodás egyes jogosítványait rendelnék – nyilatkozta az általa tervezett kancellári rendszerről az ágazatvezető államtitkár a Népszabadságnak.

„Egyelőre még csak azt vizsgáljuk, hogy hány kórház gazdálkodási ügyeit lehet egy helyről hatékonyan irányítani” – jelezte Ónodi-Szűcs Zoltán a lapnak, majd hozzátette: már az állami kórházfenntartó igazgatói székéből be kellett látnia, hogy 104 intézmény gazdálkodását, működtetését nem lehet egyetlen központi hivatalból átlátni, irányítani, illetve a vezetőiket rávenni az együttműködésre.

Most az látszik, hogy az intézmények egymással versengenek a betegekért és az erőforrásokért. Az üdvös pedig az lenne, ha a kórházakban a szakmával foglalkoznának. A politikus hangsúlyozta: az új rendszer kialakításához az államháztartási törvény módosítására is szükség van, ami nem a szakminisztérium kompetenciája – olvasható a nol.hu-n az év második felétől induló rendszerről.

–  A jelenlegi finanszírozási szint mellett a kórházban nem tudják az elvárható ellátást nyújtani a betegeknek, mert kevés a pénzük a munkaerőre, gyógyszerre, eszközökre – ezt már Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. –  A kancellárok jelenléte nem hoz majd megoldást erre. Ők az ellátás hatékonyságát felügyelhetik, ami helyes. Ha azonban adósságállomány képződését a menedzsmentek mindenáron megakadályozzák, az további színvonaleséshez vezetidézik a szövetség elnökét az mno.hu-n.

(forrás: nol.hu, MNO)
hirdetés

Könyveink