Gazdaság
Leírható a K+F ráfordítás a gyógyszeriparban
Várhatóan a jövő héten kerül a kormány elé a gyógyszeripari és biotechnológiai fejlesztéseket ösztönző akcióterv. Ennek egyik eleméről azonban a parlament e heti ülésén – az adótörvények módosításakor – már döntöttek a honatyák: a gyógyszercégek ez évi kutatás-fejlesztési ráfordításaik ötödét, a jövő esztendei kutatásaikra fordított teljes összeget leírhatják az adójukból.

Az előzményekhez tartozik, hogy 2007. januárban 12 százalékos különadót, a gyógyszerismertetést végző munkatársaik után pedig évi 5 millió forint látogatóidíj-fizetési kötelezettséget vetett ki rájuk az állam. A befizetési kötelezettség 2007-ben 23, tavaly pedig 33,3 milliárd forintot vont el a cégektől, ennek kedvezőtlen hatása azonnal megmutatkozott a K+F tevékenységükben, beruházásaik apadásában.
Buzás László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) igazgatója ezzel kapcsolatban korábban úgy fogalmazott: az USA-ban már rég felismerték, hogy a biotechnológia és a gyógyszeripar egymásra épül. Ám az uniós és a százéves múltú és kultúrájú hazai kutatás ösztönzése elmaradt. Ennek egyik következménye a szellemi tőke elvándorlása. Újabban pedig az is tapasztalható, hogy a gyógyszercégek – kedvezőbb körülményeket találva – beruházásaikkal megindultak Kína és India felé.
Az itthon maradás érdekében a gyógyszeripar és a biotechnológiai ágazat fejlesztését célzó akcióterv kidolgozásával bízta meg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot a kormány – mondta a Közgazdaságtudományi Társaság legutóbbi tanácskozásán Bakács András, a tárca tudásgazdasági főosztályának vezetője. A terv kidolgozásába az érintett szakmai képviseleteket is bevonták. A hazai gyógyszeripar ugyanis a feldolgozóipar átlagánál nagyobb termelékenységű szakágazat. A KSH adatai szerint 2007-ben az ipari alkalmazottak 2 százalékát itt foglalkoztatták, az ipari termelés 2,7, az ipari export több mint 3,3, az ipari beruházások 6,6 százalékát ez az ágazat adta. Ám a különadók miatt megtorpant a fejlődés.
Az iparág árképzése speciális, hiszen a forgalmazott orvosságok jelentős hányadának árához támogatást nyújt a biztosító – mondta Molnár Márk, az OEP gyógyszerügyi főosztályának vezetője. Az Egészségbiztosítási Alap egyensúlya miatt azonban igyekszik az orvosságok árát a lehető legalacsonyabb szinten tartani. Ezt az ellentmondást is látnia kell az iparfejlesztési politikának.
Amúgy a 12 százalékos különadót nem érinti a hétfői törvénymódosítás. A honatyák döntése a gyógyszer- és biotechnológiai kutatások ösztönzését célozza. Ez jó, hiszen ahhoz, hogy a gyógyszeripar az ország húzóágazata maradjon, a növekedést és a versenyképesség növelését támogató szabályozórendszer kell – fogalmazott lapunknak Gál Ágnes, a Magyosz alelnöke.
Nógrádi Tóth Erzsébet, Világgazdaság Online



