hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Már az életvédelmisek nyomoznak

Már a BRFK életvédelmi osztálya nyomoz a Szent Imre kórház pszichiátriáján született csecsemő halála ügyében – írja a Blikk, amely a szüléshez elsőként érkező ápolót is megszólaltatja.

A 36 hetes terhes asszony súlyos alkoholelvonási tünetekkel került a kórházba, ami miatt gyakorlatilag kezelhetetlenül őrjöngött, és egyetlen mondatot sem lehetett belőle kihúzni. Az ügyeletes orvos a kórház szülészetére küldte volna, ám ott visszapasszolták a zárt osztálynak, mondván, „delírium” a vezető kórképe, és a baba szívhangja „ragyogó” – idézi fel a Blikk. A lapnak megszólalt a nővér is, aki először vette észre, hogy a baba feje kint van.

– Tizenöt percenként felváltva néztünk rá az asszonyra, de csak néhány perc telhetett el aközött, hogy a kollégám kicserélte az infú­ziót, és hogy észrevettem a nő lába között a babát. Az ápolónő beszélt arról is, hogy a nőt kénytelenek voltak lekötözni. – Bár gyógyszerekkel csillapítottuk a tüneteket, nem a legerősebb injekciókat kapta. Azért, hogy magában és gyermekében se tehessen kárt, leszíjaztukolvasható a blikk.hu-n.

(forrás: Blikk)
hirdetés

Könyveink