hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

„Megváltoztathatja a rákról kialakult gondolkodásunkat”

Egy friss kutatás rávilágított: a ráksejtek elterjedésének előfeltétele, hogy közben a ráksejtek ne osztódjanak, tehát az áttétképződés és a szaporodás kölcsönösen kizárja egymást – írja az MNO.

A Stony Brook Egyetem és a Duke Egyetem tudósai, David Matus és David Sherwood egy áttetsző talajférget, a Caenorhabditis eleganst használták kísérletezésre a Developmental Cell című szakfolyóiratban publikált tanulmányban.

Miután Matus és Sherwood csapata több száz gént kapcsolt ki és be a talajféreg testében, találtak egy olyat, ami a horgonysejtek vándorlását szabályozta. Ha ki volt kapcsolva, a horgonysejt képtelen volt áttörni az alapmembránon, viszont váratlanul osztódni kezdett. Amikor azonban a gén működött, a sejtek azonnal felhagytak a szaporodással, és áthatoltak a membránon. A további próbálkozások során kiderült, hogy az osztódás megakadályozása szükséges és egyben elégséges feltétele az áttörésnek.

Noha egyes patológusok empirikus megfigyelései már korábban utaltak erre a vagy-vagy helyzetre, a mostani eredményeknek köszönhető a mögöttes genetikai mechanizmusok feltárása. Immár fény derült a rákkutatók ama régi, de mindeddig titokzatosnak bizonyult megfigyelésére is, amely szerint a tumorok invazív „frontja” nem tartalmaz osztódó sejteket, ehelyett úgy tűnik, mintha a támadó, terjedő daganatrész törné az utat a „mögötte” egyre növekvő, szaporodó sejtcsoport számára.

– Mindez bizonyos mértékig megváltoztathatja a rákról kialakult gondolkodásunkat – nyilatkozta az eredményekkel kapcsolatban a Scientific Americannek David Matus. – A kórt eddig zabolázatlan sejtosztódásként fogtuk fel, s éppen ezért számos gyógyszert úgy alkottak meg, hogy ezeket a szaporodó sejteket támadja meg. A friss eredményeink szerint azonban módot kell találnunk rá, hogy az éppen nem osztódásban lévőket is megcélozhassuk, hiszen ezek terjesztik a szervezetben a daganatokat – idézik a kutatót az mno.hu-n.

 

(forrás: MNO)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...