hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Mi is rombolja igazán az orvosok iránti bizalmat?

Háború a lombikbébi-program körül címmel számol be az MNO arról az etikai eljárásról, amelyben a kamara végül elmarasztalta Czeizel Endre genetikust, aki azonban kitart szakmai véleménye mellett.

Török Attila, a tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet orvos igazgatója kezdeményezett etikai eljárást Czeizel Endre ellen, miután a professzor egy lapinterjúban arról beszélt, hogy Magyarországon nem vizsgálják meg beültetés előtt a magzatkezdeményeket – írja a lap. Czeizel szerint egy ilyen vizsgálattal csökkenthető lenne a fejlődési rendellenességek előfordulása. A genetikust kijelentése miatt figyelmeztetésben részesítette a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága, szerintük ugyanis az alkalmas az orvosok iránti bizalom csorbítására.

A vitát egy interjú robbantotta ki, amit a genetikus a Hetek című lapnak adott még 2013 júniusában. Ebben a professzor egyebek között arról beszélt, hogy a természetes fogantatásnál egy férfinak 300 millió ondósejtje használódik fel – míg a nő kétmillió petesejttel indul neki az életnek – azért, hogy mindig a legjobb ondósejt és a legjobb petesejt találjon egymásra. A lombikbébiprogram során azonban az orvos azt a petesejtet és ondósejtet használja, ami éppen akkor adódik. Ezért fordulhat elő, hogy 50 százalékkal több a fejlődési rendellenesség a lombikprogram nyomán született gyermekeknél, mint a többi baba esetében. Czeizel beszélt arról is, a nyugati országokban már az a gyakorlat, hogy mielőtt beültetik a magzatkezdeményt, megvizsgálják.

A professzor ennek kapcsán az MNO-nak kifejtette: Magyarországon nem végeznek a beültetés előtt ilyen vizsgálatokat, pedig tíz magzatkezdeményből átlagosan hét életképtelen, vagyis hiába ültetik be, esély sincs arra, hogy valódi élet fejlődjön belőle. Hangsúlyozta azt is: ha a beültetés előtt megvizsgálnák a magzatkezdeményeket, elkerülhetők lennének az olyan traumatikus esetek, amikor a terhesség félidejében kell elvenni a már mozgó magzatot, mivel a vizsgálatok csak ekkor derítik ki, hogy a születendő gyermeknek olyan súlyos fejlődési rendellenességei lennének, amelyek összeegyeztethetetlenek az élettel – olvasható az MNO.hu-n.

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink