hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Mit akar a MOK TESZT?

Hat pontból álló határozatot fogadott el mai ülésén a Magyar Orvosi Kamara Területi Szerveinek Tanácsa (MOK TESZT).

1.) A MOK TESZT üdvözli, hogy az alapellátásra fordítandó idei költségvetési forrás 10 Mrd-jából végre az alapellátó fogorvosok is részesülnek. Támogatja a védőnők munkájának elismerését is. Ugyanakkor határozottan leszögezi, hogy a háziorvosok, házi gyermekorvosok tovább nem terhelhetők, praxisaik számára a rájuk jutó forrás bárminemű orvosi plusz, munkaidő tevékenység előírása nélkül folyósítandó!

2.) A kezdő szakorvosok jövedelmének jelentős megemelésével egyetértünk, de elfogadhatatlan és haladéktalanul orvosolandó az ennek nyomán az orvoskarban kialakult súlyos bérfeszültség. Ezt a mai napig már több ezer tagunk aláírásával erősítette meg.

3.) Ennek, és az orvosok megtartásának érdekében meg kell nyitni az idei költségvetést,  és újra kell kezdeni a béremelési folyamatot, amely 2013-ban sajnálatosan megszakadt.

4.) Törvényben kell garantálni, hogy a bérfelzárkóztatás folyamatos és kiszámítható legyen az elkövetkezendő évek során. Öt év alatt a V4-ekhez mért 500 Mrd-os nagyságrendű lemaradást az intézmények működőképességének megtartása érdekében is maradéktalanul fel kell számolni.

5.) A küszöbön álló 2017-es költségvetési tárgyalások miatt jelentősen fel kell gyorsítani az Ágazati Kollektív Szerződés érdemi tárgyalását, különös tekintettel a soron következő bérfejezet jelentőségére. Az ágazati munkavállalók ügyeleti és túlmunka tevékenysége nyomán felmerülő kompenzáló szabadidő és pihenőidő számítás – a törvényi kereteken belül – a dolgozó számára lehető legkedvezőbb elbírálás szerint történjen.

6.) El a kezekkel a feladataikat végző kamarai tisztségviselőktől! Törvénysértő, és ezért határozottan visszautasítunk minden munkaadói fenyegetést, hátrányt okozó kezdeményezést, ami az érdekvédelmi teendőket végző bármely területi tisztségviselőnket ér, vagy érne.

Budapest, 2016. február 25.

hirdetés

Könyveink