hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Mit gondol egy háziorvos a klinikai kutatásokról?

Növelhető-e az orvosok mozgósításával a hazánkban végzett klinikai kutatások száma? – ez volt az egyik kulcskérdése Spicy Analytics Kft. minap bemutatott háziorvos-kutatásának.

A közel száz háziorvos közül mindössze öten mondták – idézi fel a cég közleménye  –, hogy egyáltalán nem rendelkeznek információval a klinikai kutatásokkal kapcsolatban. A válaszadók 60%-ának van információja, s azok ötöde megfelelően informáltnak tarja magát a témában.

A klinikai kutatással kapcsolatos attitűdök közül 1-10-es skálán a legmagasabb értéket (8,8) a tudomány fejlődéséhez való hozzájárulás jelenti a háziorvosok számára, második 8,1 átlagértékkel a betegségek jobb megértése, de 7 körüli átlagértéket kapott a résztvevő betegek számára nyújtott előnyök, a jobb terápiás lehetőség, illetve az intézmények számára plusz bevételi forrás is.

Ugyanezen a skálán 4,8-as értéket kapott a súlyos mellékhatások kialakulására való utalás, valamivel kisebbet a placebo használata miatt feleslegesen vállalt vizsgálatok említése, míg 2,8-at az a tömör vélemény miszerint „a résztvevő betegek kísérleti nyulak”.

A klinikai kutatásokban való részvételt a megkérdezett háziorvosok 58%-a kifejezetten biztonságosnak tartja, és 85% az, aki közepesen vagy teljesen biztonságosnak ítéli. A magas százalékos arány ellenére mindössze 37%-uk vett részt saját betegével klinikai kutatásban, ezen belül 72% egy vagy két alkalommal, és mindössze 12%-uk az, aki több mint három alkalommal vett részt ilyenben az elmúlt egy évben.

Az elmúlt egy évben mindössze 26%-uk referált beteget szakintézményben folyó klinikai vizsgálatra, de akik igen, azok kétharmada ötnél is többet.

A háziorvosok 36%-a mondta, hogy tudomása szerint egyetlen betege sem vett részt az elmúlt egy évben klinikai vizsgálaton, 41%-a mondta, hogy 1-5 betegéről tudja, hogy részt vett ilyenben. A válaszadó orvosok 57%-a mondta el azt is, hogy a betegei között már volt olyan, aki tanácsért fordult hozzá a klinikai kutatásban való részvétel kapcsán.

A magyar háziorvosok körülbelül harmada már aktív a klinikai kutatások terén, részt vesz kutatásokban, beteget referál, illetve figyelemmel kíséri, ha a praxisában van résztvevő – szűrték le az eredményekből a kutatást bemutató közleményben.

 

(forrás: MedicalOnline)

cimkék

hirdetés

Könyveink