hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Munkaszerződésben tiltanák a dohányzást az egészségügyben

Betarthatatlan az egészségügyi intézményekben a dohányzási tilalom: a dolgozóknak idejük, a betegeknek lehetőségük nincs arra, hogy az épületen kívülre járjanak pöfékelni. A szegedi klinikák alkalmazottainál vélhetően munkaszerződésbe foglalják a cigitilalmat: nem tudják tolerálni a kieső munkaidőt.

Az egészségügyi intézményekben gyakorlatilag betarthatatlan a január elsejével életbe lépett törvény, amely a nemdohányzók védelmében készült. Miközben a legtöbb helyen szabad levegőn megengedett a dohányzóhely kijelölése, az egészségügyi szolgáltatóknál még erre sincs lehetőség: aki rá akar gyújtani, kerítésen kívül kell mennie. Ez azonban a legtöbb klinika esetében komoly távolságot jelent, ráadásul munkaszervezés szempontjából is aggályos. Jó példa erre az új klinika épülete, amelynek szomszédságában gyógyszertár és kollégium is van, nem beszélve a női klinikáról. Ha ezektől is megfelelő távolságot akarnak tartani a cigizők, messzire kell sétálniuk.

Az épületben eddig az alagsorban volt a kijelölt dohányzóhely. A tábla lekerült innen, de továbbra is ide járnak a betegek és a dolgozók. A türelmi idő lejárta után sem tartják valószínűnek, hogy messzire sétálnak egy szál cigi miatt – írja a Délmagyar.

A dolgozók esetében viszont vélhetően komoly szigorításokat vezetnek be a szegedi klinikákon.

– A munkaszerződésekbe minden bizonnyal belefoglaljuk, hogy nem mehetnek dohányozni. Nem tudunk alkalmazkodni ehhez, akinek nem tetszik, keressen olyan munkahelyet, ahol nem okoz problémát a dohányzás. Csak azért nem veszünk fel például két nővért, mert az egyik cigizik, és rendszeresen otthagyja az osztályt – fogalmazott Hajnal Ferenc, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökhelyettese. Hozzátette: véleménye szerint a betegek esetében sem méltányolható, hogy miközben az állam százezreket költ gyógyításukra, nem képesek legalább kezelésük idejére lemondani szenvedélyükről. 

Timár Kriszta
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...