hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Ne várjon az államra, intézze magának!

100 ezer ember él közöttünk, akikben már ma ott van az a polip, ami a következő 10 évben vastagbélrákot fog okozni – írja közleményében a Gyógyulj Velünk Egyesület.

Akiknél időben észreveszik, meg fognak gyógyulni vagy ki sem alakul náluk a rák. Akik nem jutnak el idejében vastagbéltükrözésre, meg fognak halni a betegségben – emlékeztetnek március, a vastagbélrák-ellenes nemzetközi hónap alkalmából.

– Aki tünetmentes állapotban elmegy vastagbéltükrözésre, s ott rögtön eltávolítják a gyanús polipjait, az ezzel megelőzheti a rák kialakulását, illetve egy már elfajulásnak indult elváltozástól is még azelőtt megszabadulhat, hogy az beszűrhetné a bélfal mélyebb rétegeit és áttétet adva szétterjedne a szervezetben – fogalmaz a közleményben Lakos István, a daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület – vastagbélrákon ugyancsak átesett – elnöke. A civil szervezet évek óta sürgeti, hogy elinduljon az országos szintű vastagbélszűrési program, ugyanakkor Lakos István hangsúlyozza: a rák nem vár állami döntésekre, ezért minden 50 év feletti férfinak és nőnek azt tanácsolják, további halogatás nélkül menjenek el a háziorvosukhoz és intézzenek önmaguknak vastagbélszűrést.

hirdetés

Könyveink