hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Nem csak pénzt, több fényt is várnak az aneszteziológusok

Nem csak az alacsony bér miatt menekülnek, ezért szakmai megbecsüléssel, átszervezéssel és változatossággal próbálják itthon tartani az aneszteziológusokat a Semmelweis Egyetemen – tudósít az MNO.

Észlelve a világ fejlett országaiban jelentkező egyre erőteljesebb aneszteziológushiányt, a Semmelweis Egyetemen már 7-8 éve átszervezték, centralizálták az ellátást, az ott dolgozó altatóorvosok jelenleg több szakmához tartozó műtéti eljárásban vesznek részt, vagyis forgórendszerben dolgoznak – tudta meg a Magyar Nemzet Gál Jánostól, az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatójától. Az egyetemen korábban nem volt nagy fluktuáció, az elmúlt háromnegyed évben azonban hatan kérték a nyugdíjazásukat, és a munkatársak mintegy 8-10 százaléka más munkahelyet választott, jellemzően külföldre mentek dolgozni. Az igazgató szerint a hiány miatti pluszterhelést a forgórendszerből adódó változatos munkával, szakmai megbecsüléssel, külföldi tanulmányi lehetőségekkel és szakmai jövőképpel lehet ellensúlyozni.

Arra is kitért, fizetésemelést évek óta nem kaptak az aneszteziológia területén dolgozó kollégák, az azonban szerinte tévhit, hogy pusztán az alacsony bérezés az oka a kialakult hiánynak. – A fő probléma, hogy az aneszteziológiát sem a közvélemény, sem az orvosszakma, sem a szakmapolitika nem becsüli meg – idézik az igazgatót az mno.hu-n.

 

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...