Nem csökken a mértéktelen ivászat

A statisztikák nem rettentik el a fiatalokat az italozástól, évek óta nem csökken az alkohol-fogyasztók száma. A középiskolások 66 százaléka ivott egy vagy több alkalommal az elmúlt hónapban.

A mértéktelen alkoholfogyasztás közel 80 ezer ember halálát okozza évente az Egyesült Államokban. Az érintettekhez azonban vagy nem jut el a figyelmeztetés vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt, a statisztikák ugyanis azt mutatják, évek óta nem csökken az italozók száma.

Egy közelmúltban publikált tanulmány szerint mértéktelen alkoholfogyasztás naponta több mint 4 millió alkalommal fordul elő, a középiskolás diákok 66 százaléka, a felnőttek 15 százaléka válaszolta azt, hogy az elmúlt hónapban egy vagy több alkalommal ivott többet a kelleténél. A definíció szerint a férfiaknál 5, a nőknél 4 pohár, illetve az ezeket meghaladó mennyiség számított a "mértéktelen" kategóriába.

Az alkoholfogyasztási szokásokat a szülői viselkedés is befolyásolja

A Virginia Egyetemen bevett szokás, hogy a végzősök a futball szezon utolsó mérkőzését tömény likőrök meghatározott mennyiségű elfogyasztásával ünneplik. A hagyomány gyakorlásába 1990 óta 18 diák halt bele. Pont ugyanennyire kijózanító az az adat is, ami az egyetemi évek tivornyáinak hosszútávú következményét mutatja: a mai diákok közül 300 ezren számíthatnak arra, hogy halálukban az alkohol is közrejátszik majd - akár ittas vezetés, baleset, májzsugor, szívbetegség vagy daganatos megbetegedések formájában.

További döbbenetes tény, hogy a függőség nem csak arra van (negatív) hatással, aki fogyasztja az alkoholt: a 18-24 év közti fiatalok közül több mint 696 ezret bántalmazott egy másik, részeg diák; több mint 97 ezer tanuló lett szexuális zaklatás vagy erőszak áldozata; 400 ezren létesítettek szexuális kapcsolatot anélkül, hogy védekeztek volna; és több mint 100 ezerre tehető azok száma, akik annyira sokat ittak, hogy képtelenek voltak felidézni hogy hozzájárultak-e a szexuális aktushoz.

A szerzők hangsúlyozzák a szülők szerepét. Mint mondják, tisztában kell legyenek azzal, hogy viselkedésük milyen hatást gyakorol gyerekeikre - kortól függetlenül.

(forrás: Health News)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...