hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ősztől nőhet az anyatej ára

Bár már júliusban bejelentette Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, hogy kormány másfélszeresére emeli a leadott anyatejért a juttatást, várhatóan ősztől nőhet ez az összeg – tudta meg a Magyar Nemzet a Miniszterelnökségtől.

Ráadásul az, hogy a „várhatóan őszi” időpont pontosan mit jelent – szeptember elejét vagy november végét-e –, nem derült ki a válaszból. A minisztérium azt követően küldött tájékoztatást, miután a lap megkérdezte a tárcát vezető Lázár Jánost múlt heti kormányinfóján, hogy a kormány által egy hónapja bejelentett emelés mikor lép életbe.

Arról is a Magyar Nemzet számolt be, hogy Budapesten jelenleg mindössze 25 anyuka vállalkozik anyatejleadásra, holott a beérkező mennyiség legalább három-négyszeresére lenne szükség a rászoruló csecsemők megfelelő ellátásához. Ezenfelül azoknak az sem könnyű a dolguk, akik az anyatejleadás mellett döntenek. A kritériumoknak megfelelő édesanyáknak több bonyolult szűrővizsgálaton is részt kell venniük, ám ezek nem minden kerületben, illetve településen ingyenesek, és ez sem növeli az anyatej-leadási kedvet. Maga a begyűjtés sem egyszerű: a nőknek otthon maguknak kell lefejniük a tejet, szigorúan szabályozott körülmények között, írta a lap.

(forrás: Magyar Nemzet)

cimkék

hirdetés

Könyveink