hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Pharmatom laboratórium Debrecenben

Magyarországon egyedülálló, de a világon is élvonalba tartozó gyógyszervizsgáló, úgynevezett pharmatom laboratóriumot adtak át csütörtökön Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Atommagkutató Intézetében (Atomki).

A pharmatom programot – amelynek elsődleges célja a gyógyszerek biztonságosságának fokozása – 250 millió forint európai uniós és hazai társfinanszírozással, ugyanennyi önrész hozzáadásával valósítja meg az Atomki, a Debreceni Egyetem, a Richter Gedeon Nyrt., a HUNIKO Kft., a Pharmapolis Debrecen Kft. és a Cívis Gyógyszertechnológiai Kft. részvételével létrejött projektcég, a Pharmatom Hungária Kft. – közölte Lampé Zsolt, a projektcég ügyvezetője.

Tájékoztatása szerint a program 2012 végéig tart, de a tapasztalatok alapján további együttműködést valósíthatnak meg, és azt újabb gyógyszerkipróbálásokra terjeszthetik ki.
Az eljárás lényegéről elmondta: az eddigiektől eltérően már a gyógyszerkipróbálások korai szakaszában ki tudják mutatni, hogy egy – a programban vizsgált – kardiológiai gyógyszer mellékhatásként okozhat-e életveszélyes szívritmuszavarokat.

A készítmény egy-egy molekuláját az Atomki pharmatom laboratóriumában radioizotóppal megjelölik, és azt a beteg kezelése során a debreceni klinikán PET-eljárással nyomon követik. Ezáltal az orvosok és a kutatók számára láthatóvá válik, hogy az adott gyógyszer hatóanyaga oda jut-e a szervezetben, ahová azt szánják, milyen utat tesz meg, milyen hatásokat vált ki.

Pálinkás József, az MTA elnöke "Magyarországon egyedülállónak, de a világon is élvonalba tartozónak" nevezte a debreceni laboratóriumot. Kiemelte: a programban közvetlenül hasznosulhat az a nukleáris fizikai tudásbázis, amely az Atomkiban rendelkezésre áll.
A gyógyítóháttérrel és az ipar szereplőivel való együttműködés eredményeként egyrészt felgyorsul a gyógyszerkipróbálások folyamata, másrészt az Atomkiban a berendezéssel folyó kutatások újabb fejlesztéseket indukálhatnak.

A laboratórium átadása kapcsán a szakemberek az Innovatív gyógyszerfejlesztések Magyarországon címmel rendezett szimpóziumon tekintették át a helyi gyógyszeripari klaszter eddigi eredményeit.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés