hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Rácz Jenő az összefogást (is) hiányolja az egészségügyből

A Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy oki terápiára, és nem tüneti kezelésre van szükség.

A politikában két dolog hozhat változást: az érdek és a kényszer, fogalmazott a volt miniszter.

"Ha a kényszer oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor látjuk, hogy a rendszerváltás után nagy egészségpolitikai változás történt lakossági nyomás hatására. Ez a három igenes népszavazás története, amely teljesen kilökött egy politikai irányt az egészségügy területéről. Ez mutatja, milyen nagy jelentősége van az ilyen jellegű kérdések társadalmi szintű megvitatásának. Akkor a lakosság döntött, most úgy érzem, az egészségügy szereplői vannak ilyen szituációban. Az ő döntésük egyrészt a lábukkal való szavazás: sokan mennek ki, másrészt a rendszeren belül is történnek olyan mozgolódások, amelyekre oda kell figyelni", mutatott rá Rácz Jenő.

Oki terápiára, és nem tüneti kezelésre van szükség, folytatta gondolatmenetét a volt miniszter, aki az egységet és az összefogást hiányolta az egészségügyben. "Tételezzük fel minden szereplőről, hogy jót akar, kevés az, aki egyébként szándékosan akarna rontani a helyzeten", tette hozzá.

Rácz Jenő az amerikai fociból kölcsönzött hasonlattal magyarázta el, hogy szerinte miért bicsaklanak meg évtizedek óta az egészségügyi reformok.

"A nézőtértől a pálya széléig sok elemző dolgozik egyszerre, az adataikat összegyűjtik és az edző ez alapján határozza meg a következő lépést. Amikor a pályára küldi a csapatot, egyetlen irányító van, ha többen próbálnak irányítani, a csapat vesztésre van ítélve", fogalmazott a Kórházszövetség korábbi vezetője.  

Mindenki mondhassa el a véleményét és a javaslatait, de az egészségügynek egy irányítója van, és őt Ónodi-Szűcs Zoltánnak hívják, szögezte le a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója.

További részletek és hanganyag az InfoRádió honlapján

(forrás: InfoRádió)

cimkék

hirdetés

Könyveink