hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Rákkutatás: nemzetközi összefogás magyar részvétellel

Az Országos Onkológiai Intézet csatlakozott a vezető európai rákintézetek közreműködésével létrehozott EurocanPlatformhoz.

Az intézet a több évtizedes munka, a rákgyógyászat és a rákkutatás területén elért eredmények, valamint aktív nemzetkőzi tevékenységek méltó elismerésének tartja a nagy jelentőségű európai kooperációban való részvételt.

Tizennyolc európai rákközpont közösen fogalmazta meg 2008-ban a Stockholm-i Nyilatkozatot (Stockholm Declaration), ezáltal is nyíltan kifejezve azon törekvéseiket, hogy erőiket egyesítve biztosítsák a fejlődéshez és innovációhoz szükséges feltételeket az európai rákkutatás területén. A nyilatkozat létrehozói és a konzorcium tagjai között olyan jelentős rákközpontok szerepelnek, mint a svéd Karolinska Institute, a heidelberg-i Német Rákkutatási Központ (DKFZ), a francia Institut Gustave Roussy, vagy például a Holland Rákintézet (NKI).

Az EurocanPlatform 

A kezdeményezés célja, hogy a benne résztvevő, jelentős kutatói tevékenységet folytató, komprehenzív rákintézetek összefogásával egy olyan integrált kutatási hálózatot hozzon létre, aminek segítségével olyan szintű információ-megosztás és együttműködés alakítható ki, mellyel optimalizálhatóak és felgyorsíthatóak a transzlációs kutatási folyamatok, aminek következtében a legújabb kutatási eredmények a lehető leghamarabb integrálhatóak a betegkezelésekbe, ezáltal növelve az európai rákkutatás és rákgyógyászat hatékonyságának globális versenyképességet. Ezen célok eléréséhez a konzorciumnak ki kell alakítania a közös transzlációs kutatáshoz szükséges infrastruktúrát, le kell fektetnie a beteg-központú kutatási folyamatok összehangolásának főbb prioritásait, beleértve a rákmegelőzést, valamint a korai felismerést biztosító ígéretes stratégiákat.

Az Országos Onkológia Intézet úgy véli, aktív közreműködése a EurocanPlatform konzorcium feladataiban jelentősen hozzájárulhat a hazai rákkutatás és rákgyógyászat fejlődéséhez, ezzel biztosítva a magyar rákbetegek számára a naprakész, világszínvonalú kezeléseket.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés