hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Remény és haladás

Sokféle összeesküvés-elmélet kering arról, vajon a hatalmas erőfeszítések ellenére miért nem sikerül megtalálni a rák ellenszerét – kezdi a rákkutatás reményeit áttekintő cikkét a Magyar Idők.

A közelmúltban a Koppenhágai Egyetem kutatói arról adtak hírt – idézi az egyik ígéretes próbálkozást a lap  –: jó esély van arra, hogy várandós nők maláriás megbetegedését vizsgálva véletlenül felfedezték a rák általános ellenszerét. „A tudósok már évek óta vizsgálják a méhlepény és a tumorok növekedése közötti hasonlóságot. A placenta néhány sejtből pár hónap alatt egy nagyjából 90 dekás szervvé fejlődik egy viszonylag idegen környezetben. A tumorok nagyjából ugyanezt teszik: agresszív ütemben növekszenek, ugyancsak relatív idegen környezetben” – írta az esetről publikálva a Cancer Cell tudományos szaklapban Ali Sanati professzor. Ő és a csapata most laboratóriumban előállította azt a fehérjét, amelyet a maláriaparazita felhasznál, hogy a méhlepényhez tapadjon. A fehérjéhez mérget adtak, amitől az egereknek beadott daganatos sejt elpusztult. A tudósok négy éven belül szeretnék elérni, hogy embereken is kipróbálhassák a szert.

Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke szerint mindazonáltal fontos megértenünk: maguk a rákfajták is oly sokfélék, hogy biztosak lehetünk benne, nem lesz, mert nem lehet egyetlen, minden onkológiai megbetegedés gyógyítására alkalmas rákgyógyszer vagy gyógyító eljárás. Ahogyan a nemrég az MTA tiszteletbeli tagjává választott biokémikus, Axel Ullrich székfoglalójában fogalmazott: „A rákos megbetegedés legveszélyesebb tulajdonsága az, hogy a genom destabilizálódása következtében a daganatos sejtek állandóan változnak, így a gyógyszer, amelyet ma használunk, holnap talán már nem tudja kifejteni a hatását” – olvasható a magyaridok.hu-n.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink