hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Respekt

Sándor Mária kapta a Népszabadság idén alapított Respekt-díját, ez alkalommal közölnek vele interjút, s ugyancsak a „feketeruhás ápolónővel” olvasható beszélgetés a Magyar Nemzetben.

„Az elismerés olyan teljesítményekre hívja fel a figyelmet, amelyek nem sorolhatók kategóriákba, nem feltétlenül mérhetők, mégis sokak életét befolyásolták, s példával szolgálhatnak mások számára is” – írja a Népszabadság a díjat és a jelölteket bemutató cikkében.

Kilenc hónappal ezelőtt vált ismertté – írja a lap immár a díjazottal közölt beszélgetés bevezetőjében  –, amikor először beszélt a nyilvánosság előtt kifizetetlen túlórákról, az egészségügyben dolgozók nyomoráról. Azért, hogy civilként szabadon szervezhesse akcióit munkahelyén fel-, diplomájáról pedig lemondott. Sándor Mária hiánytünet – kiállása önmagában demonstrálja, mekkora erkölcsi adóssága van a kormánynak az egészségügyben.

„Ez nem is az én történetem, hanem a kisembereké, a kiszolgáltatottaké. A Respektet nem én érdemlem, nem is én kapom, hanem azok a kollégák, akik most is, ebben a pillanatban is ott állnak az ágyak, és az inkubátorok mellett” – mondja később az interjúban Sándor Mária.

– Többször találgatták, melyik párthoz kapcsolódik, kik segítik önt – ezt már a Magyar Nemzetnél kérdezték tőle
– Így van, állandóan azt latolgatták, hogy vajon ki találja ki az én ötleteimet. Senki nem áll mögöttem. Az motivál, hogy a kollégáimon segíteni tudjak. Több pártot próbáltak a „nyakamba varrni”, de én mindegyikkel kapcsolatban állok. Minden segítő kezet elfogadok. Ha van, aki beviszi a hangunkat a parlamentbe, azzal én szívesen beszélek. Elsőként a Jobbikkal, majd az LMP-vel azonosítottak, aztán jött a PM és a DK. Aztán elkezdtem a Facebookra is felrakosgatni a fotókat, hogy lássák, nem csak egy párt képviselőjével beszélek. Sajnos azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen senki nem áll mögöttem, csak a barátok és a társak. Korábban, még január –februárban, a fekete ruhás akció előtt megkerestem politikusokat, de csak elutasító válaszleveleket kaptam. Áder János köztársasági elnök azt írta, ez nem az ő kompetenciája, ami eléggé mellbe vágott. Már akkor tudtam, ezt nem hagyom annyiban – olvasható az mno.hu-n közölt „Sándor Mária: Mára összeomlott az egészségügy” című beszélgetésben.

 

(forrás: nol.hu, MNO)

cimkék

hirdetés

Könyveink