hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Semmelweis Egyetem konzisztórium

Megalakult a Semmelweis Egyetem konzisztóriuma, már meg is tartották első ülését. Elnökül dr. Csányi Sándort választották. Alábbiakban a semmelweis.hu cikke.

Megtartotta alakuló ülését a Semmelweis Egyetem konzisztóriuma, melynek tagja az egyetem rektora, kancellára, valamint három, az oktatásért felelős miniszter által delegált külső szakember. A testület elfogadta a működése alapjául szolgáló ügyrendet és megválasztotta elnökének dr. Csányi Sándort, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatóját. Az egyetemi konzisztórium további két külső tagja dr. Nagy Zoltán, az Országos Idegtudományi Intézet főigazgatója és dr. Nobilis Márton Pál, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal korábbi elnöke.

Dr. Szél Ágoston rektor úgy fogalmazott: kiemelten fontos eseménynek tartja a konzisztórium megalakulását. A testület létrehozásával három olyan szakember segíti ugyanis mostantól az egyetemet, aki a maga területén rendkívülit alkotott, ebből pedig komoly eredmények születhetnek. A rektor szólt arról is, hogy nagyon konstruktív észrevételek hangzottak el a konzisztorok részéről az Intézményfejlesztési Tervvel kapcsolatban. A testület létrehozásával kapcsolatban rektor fontosnak tartja, hogy a külső tagok amellett, hogy bölcsességükkel támogatják az egyetemet, képviselik is az intézményt a külvilág felé.

Dr. Szász Károly kancellár hangsúlyozta, hogy az ülésen elfogadták az egyetem 2015-ös gazdálkodásáról szóló beszámolót, a 2016-os költségvetési tervet, valamint a vagyongazdálkodási tervet. A konzisztóriumi tagok elismerően nyilatkoztak az egyetem gazdálkodásában az elmúlt egy évben megnyilvánuló változásokról – tette hozzá. A kancellár kiemelte, hogy nagyon fontos partnerként tekint a konzisztóriumra, melynek köszönhetően bővül az egyetem kapcsolatrendszere, és nagytekintélyű szakemberektől kap iránymutatást, segítséget az intézmény.  

Dr. Csányi Sándor, a Semmelweis Egyetem konzisztóriumának elnöke az ülést követően a semmelweis. hu-nak elmondta, már rögtön az első ülésen nagy feladattal szembesültek, hiszen az egyetem következő négy évre szóló Intézményfejlesztési Tervét kellett megvitatniuk. A tervet megalapozottnak nevezte az elnök, és – mint mondta – a benne szereplő célok jelentős fejlődést hozhatnak az egyetem életébe.

Beszámolt arról is, hogy elfogadták a tavalyi gazdálkodásról szóló beszámolót és az ez évi költségvetési tervet is. Mint fogalmazott: a 2015-ös költségvetésből látható volt, hogy az azt megelőző előző évhez képest jelenetős javulás történt a likviditás és a gazdálkodás terén is. Pénzügyi szemmel elmondható, hogy – mint általában az oktatási és egészségügyi intézmények – nincs könnyű helyzetben az egyetem, de kiegyensúlyozott gazdálkodást folytat.

Összesen 29 állami intézményben jöttek létre konzisztóriumok. Az öttagú testület tagja a rektor és a kancellár is, három tagot pedig az oktatásért felelős miniszter delegál az intézmény gazdasági-társadalmi környezete, az intézmény és a hallgatói önkormányzat javaslatára. Dr. Palkovics László oktatási államtitkár a megbízólevelek átadásakor azt kérte az új testületek tagjaitól, hogy a felsőoktatási intézmények érdekében végezzék feladataikat. Az újonnan megalakuló testületek előzetes egyetértése szükséges az intézményfejlesztési tervek, az éves költségvetés, beszámoló, a vagyongazdálkodási terv elfogadásához. Az egyes kérdésekben a végső döntést továbbra is az egyetemi szenátusok hozzák meg, de akkor kerülhet eléjük egy-egy téma, ha az egyeztetés megtörtént. A delegált tagok megbízatása öt évre szól, újraválaszthatók és társadalmi munkában végzik a tevékenységüket.

(forrás: Semmelweis Egyetem )
hirdetés

Könyveink