hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Szegény, szegény Magyarország

Minden évben nő valamicskét a születéskor várható élettartamunk, de soha nem tud annyival emelkedni, hogy csökkenne a fejlettekhez mért lemaradáunk – idézi egy friss OECD tanulmány adatait a Népszava.

Amikor azt kutatjuk, miért rosszabbak a magyarok kilátásai – írja  alap  –, talán érdemes visszatekinteni a szervezetnek arra, a nyáron megjelent elemzésére is, amelyben átfogó képet vázoltak az ország helyzetéről, megállapítva, hogy a jólét szintje a tagállamok között Magyarországon a legalacsonyabbak között van. Az OECD úgynevezett Better Life indexe alapján a szervezet kimondta, hogy nálunk a társadalmi egyenlőtlenség és a szegénységi ráta drasztikusan nőtt az utóbbi években (a szegénységi ráta azt mutatja meg, hányan élnek a nemzeti medián jövedelem 50 százalékánál kevesebb pénzből adózás után). 2007-ben még csak a magyarok 6 százaléka tartozott ebbe a körbe, de 2013-ban már 10 százalék fölött volt az arány. Az emberek közszolgáltatásokhoz való hozzáférési esélyei is tovább romlottak, nincs pénzük utazni és megugrott azok aránya is, akiknek alig jut ennivalóra – olvasható a nepszava.hu cikkében.

A friss jelentés magyar nyelvű összefoglalóját innen töltheti le.

A teljes angol nyelvű verziót itt találja.

(forrás: Népszava)

cimkék

hirdetés

Könyveink